Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika dd

szeptember 9th, 2024 |

0

Dolinszky Miklós: Játék és misztika találkozása az avantgárd boncasztalán

•

Domokos Johanna és Dukay Barnabás verseskötetéről

 

A tudomány igyekszik rossz hírét kelteni a misztikának. Mivel nincsenek antennái semmi iránt, ami az érzékek által megfoghatón és a logosz által meghatározhatón túl esik, a tudomány számára a misztika gyanús. Nem tud mit kezdeni például a misztikus szövegekben hemzsegő paradoxonokkal, melyek a nyelv egyetlen eszközei mindannak kifejezésére, ami kibúvik a nyelvi logika alól. (Egy ilyen paradoxon a jelen kötetből: „Miképp lemondva / mindenről, / hogy Minden legyen / cserébe?”, 37. oldal.)  A misztikus nem tudja összeegyeztetni saját egységtapasztalatát az elvont polaritásokon nyugvó nyelv és az arra épülő modern gondolkodás világával („Sokszor meglepődöm, / de ellentétek nélkül / nem tudom kimondani magam”, 47). De gyanús a misztika a vallások számára is, hiszen mindenen átlép, ami intézmény. S ahogy a nyelv, úgy a vallás se más, mint egy intézmény.
Vajon maradtak-e még a modernitás falanszterében misztikusok? Érdemes körülnéznünk, elvégre a misztika nem korszak. Nem köthető egyetlen tájhoz, korhoz, kultúrához sem, mert valójában a misztika egyetemes és időtlen viszony a létezéshez, mely bármikor és bárhol esedékessé válhat. A misztika eredendő és egyetemes tudás arról, hogy a látható csupán a láthatatlan emanációja. Eredetileg a misztika be volt építve a vallásba; ezért, hogy csak a három modern vallásnak van külön misztikus ága. Vagy a sokezer éves Upanishadok és buddhista szövegek tanításai vajon nem ab ovo misztikusak? Másfelől micsoda Darqawi, a szufi költő, a modernitás üstjében fővő Párizs lakója a 18-19. század fordulóján, ha nem misztikus? Eckhart, Tauler, Suso: a késő középkor nagy keresztény triászának szövegei valóban lényegileg különböznének az egyetemes tradíció szentkönyveinek eredendő misztikájától? Vagy a romantika ne ismerte volna a misztikát? Akkor Blake sem volt misztikus? És ne nevezzük misztikusnak Paul Celant vagy Pilinszkyt csak azért, mert a 20. században éltek? A misztikát nem lehet valamely korból „levezetni”, mert bármely körülmények között életképes. Bármikor, bárhol, bárki lehet misztikus, mert a misztika nem stílus, nem forma, nem nyelv és nem ideológia, hanem a tulajdonképpeni valóság tapasztalása, melynek érzékelési mezője tágabb, mint a modernitás mesterségesen leszűkített és elszegényített valóságáé („Kezdődhetsz-e önmagaddal? Véget érhetsz-e önmagaddal?”, 35).
A misztikust elragadja saját tapasztalatának nyelvi kifejezhetetlensége. Nem azért, mert túlságosan homályos, hanem éppen mert túlságosan konkrét e tapasztalat ahhoz, hogy a hétköznapi nyelv számot adhatna róla. A jelen kötet szerzői is el vannak ragadtatva. Ketten vannak, de szövegeik megkülönböztetés nélkül össze vannak keverve. Mindez természetesen játékos tiltakozás az individuális szerző modernista kultusza és a műalkotás eldologiasítása ellen. Nem arra hív föl ez a játék, hogy próbáljunk szövegeket szerzőkhöz társítani. Ellenkezőleg, a szerzők célja, hogy az olvasót eltérítsék a szerzőközpontú olvasástól, és figyelmét szelíd eréllyel a misztikus tartalom felé irányítsák. Ha olvasóként nem tudom, ki a szerző, akkor kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy a szerzők közötti individuális különbségek és hasonlóságok mérhetetlenül csekélyek, érdektelenek és esetlegesek magának a misztikus tapasztalatnak egyetemességéhez és kortalanságához képest.
A szerző elrejtése: játék. Ehhez hasonló játékokkal van átszőve az egész kötet. Az alapszövegbe – akárcsak a Tóra bizonyos könyveiben – egy másik, itt pirossal nyomtatott szöveg szövődik bele, melyet betűnként kell összerakni. A szórványos magyar, latin, görög és szanszkrit vendégszövegeken túl időnként ábra lesz a szövegből, melyek függőlegesen, esetleg lépcsőzetesen olvasandók, akárcsak például Apollinaire jó száz évvel korábbi képversei. És ki mondta, hogy csakis betűkből állhat egy könyv? Elfogulatlanul bukkannak föl betűket helyettesítő számok, valamint Dukay-művek kottái is Az imádott lapjain. Sőt: zenei jeleket (ismétlőjel) maga a nyelvi szöveg is befogad olykor, máskor viszont másfajta zenei jelek (neumák) kép gyanánt szolgálnak. A jeleknek ebben a promiszkuitásában a könyv szövegét keresztül-kasul metaszövegek hatják át, melyeket az olvasónak kell megfejteni. Nem adják át önként a kulcsot olvasójuknak; nem kommunikálnak vele, sőt elrejtőznek előle.
A premodern művészet mindvégig szorosan összefonódott a titok fogalmával. Nem magyarázta önmagát és nem szolgálta ki az olvasót, hanem szelíd kényszerrel nyomozásra és fölfedezésekre, s ezeken keresztül önismeretre bírta – a premodernitás még tudta, hogy a házhoz szállított tudás keveset ér, ha a szállítás nem saját erőből történik. Müein ógörög nyelven annyi, mint a szájat (vagy a szemet) lezárni, azaz hallgatni; a müsztészek pedig a beavatottak, akiknek hallgatásra kötelező titkuk van. Tudás és hallgatás összetartoznak a misztika világában. Nem csoda hát, ha a könyvben – a Dukay szerzői CD-in hallható néma track-ekhez hasonlóan – megjelenik a térbeli csönd, egy-egy üresen hagyott oldal képviseletében. A misztikus észjárást aligha jellemzi jobban az, hogy nem a csöndet tekinti a hang átmeneti hiányának, hanem épp a hang az, ami az elnémuló primordiális csöndet ideig-óráig helyettesíti. Kezdetben vala a csönd.
Titok és játék a premodernitásban közel áll egymáshoz. Ám ezek a titokteli játékok egyszersmind leleplezik a mát: a profitéhségen nyugvó modern könyvkereskedelmet és olvasási szokásainkat. Ez a kötet nem kapható kereskedelmi forgalomban és sehol nincsen reklámozva. Nem hajlandó követni a művészet árucikké züllesztésének mainstream rituáléit, egyáltalán: nem hajlandó árucikként viselkedni, és már pusztán beszerzéséhez is meg kell kerülni a kereskedelem elidegenített csatornáit. Ez a könyvecske a maga kedves és játékos módján kíméletlenül rávilágít a mai nyugati civilizáció értékrendjének korruptságára és tarthatatlanságára, olvasási szokásaink kiszolgáltatottságára a profit alapú rendszer eredendő romlottságának.
Mindemellett ez a könyv: szép. De nem azért szép, mert vonzó és eladható akar lenni, hanem mert összhangban áll önnön misztikus tartalmával. A külső szépsége itt nem autonóm érték, hanem a szövegek misztikus tartalmának kiáradása. Külső és belső azonossága – ez nem más, mint a misztika alaptapasztalata. A könyvet Kántor Attila egy kézműves szeretetteli gondosságával tervezte – tipografizálásnak megtévesztő volna nevezni azt a tevékenységet, mely éppen a hagyományos tipográfia fölszámolására irányul. És láss csodát, a modern tipográfia meglepően könnyen adja meg magát: vége az egységes tipográfiai szabályok uralmának, akárcsak a költői tartalom és a médium hierarchiájának. Ehelyett minden egyes oldal egyedi, megismételhetetlen tervezést kap, akárha a kézírás szabadságát nyernék vissza. A tervező nem abból indult ki, milyen elvárásokat támaszt a mai világ egy könyvvel szemben, hanem belülről, a szövegek felől közelített. Boncasztalán a misztika tapasztalata találkozik a klasszikus avantgárd költészettel ebben a három szerző által közösen létrehozott összművészeti alkotásban. A valódi egységnek nincs szüksége egyformaságra: kiderül, hogy egy könyv nemcsak semleges tipográfiai öntőformában készülhet, hanem önálló műalkotás is lehet, ha van bátorsága faképnél hagyni az egyformaság poklát. Úgy látszik, a modern könyvnyomtatás technikai eljárásai semlegesek, és egyáltalán nincsenek hozzákötve ahhoz a falanszterszerű egyformasághoz, mely a modernitás igazi arca. Rajtunk múlik, lehetőségeiket mire használjuk.
A misztikusok mindig is olyannyira átengedik magukat tapasztalatuk holisztikájának, hogy elragadtatottságukat többnyire nem tudják és nem is akarják a poétika szabályaihoz és hagyományaihoz igazítani. Sőt kérdéses, egyáltalán beszélhetünk-e itt versekről, hiszen e szövegekben a misztikus tapasztalat közvetlenül árad ki, és a prózától sokszor legföljebb csak az elragadtatottság foka különbözteti meg. Ezért lenne kevés értelme e kötet kapcsán költői profizmusról vagy annak hiányáról beszélni, hiszen az ilyen ítéletek valamiféle megegyezéses formák, modellek és hagyományok viszonyítási pontjait föltételezik, melyeket e kötet szövegeiben hiába keresünk. Ennélfogva nem is szokás a költészet szűkebb hagyományához sorolni a misztikus poétika teljesítményeit. Az imádott szövegei, már ahol egyáltalán betűkből és szavakból állnak, ugyanabban a kötetlen, metrumtalan és többnyire rímtelen formában íródtak, mint például a szufi Dzsalál ad-Dín Rúmí és a keresztény Juan de la Cruz költeményei, vagy utóbbinak ősmintája: a Salamon királynak tulajdonított Énekek Éneke, bár ezeknél a vizuális elrendezést tekintve Az imádott szövegei az avantgárd befolyása miatt sokkal változatosabbak. Ám időtől, tértől, vallástól függetlenül régi és új misztikusoknak egyetlen témája van, az viszont végtelen változatokban verődik vissza a valóság prizmáján.
Mi ez az „egyetlen téma”? Ha talán van is már képünk arról, mi Az imádott: ki az imádott, aki elragadja és hatalmába keríti a misztikust? Ha erre lehetséges volna a nyelv síkján felelni, nem létezne misztika. A kozmikus egység tapasztalata csakis akkor volna kifejezhető, ha azt tudnánk kifejezni, ami kifejez. A cím a borítón az egyiptomi Hórusz istenség szemének alakját ölti, mely látó és látott azonosságának jelképe. S ha minden egy, akkor minden örök. A modernitás lineáris időtapasztalatának fölbomlása („Az egész idő itt él veled, miattad. / Az elveszíthető, / a megtalálható, / az állandó. / Múlt és jövő réseiben / örökös Jelened”, 82) a nyelvi polaritásoktól mentes áramlás folyamatosságában („Beburkolózni a folyamatos / áradásba / ellenállhatatlanul, / szerelmesen”, 86): mindez a misztika alaptapasztalatához tartozik. A misztikus szerelem elragadtatottsága tehát, szemben a testi szerelemmel, immanens létállapot: tárgya nem egy másik ember, hanem a mindenség. A modern olvasó számára persze ezen a ponton föl kellene fedni, hogy a szerelem tapasztalatának eredetileg semmi köze a nemiséghez; hogy a misztikus költészet gyakori (bár épp e kötetben kevésbé hangsúlyos) erotikus motívumai szimbolikus értékűek s nem a test szintjére vonatkoznak, és hogy csupán anyagba vetítései egy ezerszer erősebb vágynak, mely szellemi eredetű, minthogy a megfoghatatlanra irányul. A misztikus szerelem szellemi erotikáját a nyugati lovagkorban értették és tapasztalták utoljára. A modernitás hajnala lett a komikus és groteszk végállomása ennek a lovagság által közvetített magasrendű tapasztalatnak (Don Quijote), mely a 17. századra átélhetetlenné vált. A modernitás olyannyira átfertőzte a ma emberét az érzékszerveinkkel nem érzékelhető tapasztalataink valótlanságáról szóló hazugságaival, hogy ezt a tapasztalatot ma átélhetővé tenni majdnem lehetetlen. De csak majdnem, szerencsére.

 


Domokos Johanna (költőnő, énekszóló), Dukay Barnabás (zeneszerző, szószerész): Az imádott. Grafikai tervezés: Kántor Attila. Helsinki: Apokrif; Colorit, 2023)

 

 

Illusztráció: a könyvborító fh.


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler casibom giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş jojobet giriş jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet perabet perabet giriş betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş betasus betasus giriş nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş atlasbet atlasbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş perabet nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betsmove betsmove giriş marsbahis marsbahis giriş casibom casibom giriş mavibet mavibet kavbet kavbet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş Jojobet Jojobet Jojobet jojobet