Szűcs János: Rondó a gyönyörhalászatról (versek, verstolmácsolások*)
*Versolvasó: Barbinek Péter
Plátói
Óceánt érzek, sós ízekkel szeleket.
Fantomhullámok ringatnak, ez részegít.
Úgy tűnik, hogy partot érhet a szerelem;
ez csak képzelet, mit az elme közvetít.
A háttér fehér sziklaszirt, zöld lombokkal
éled húsomban a tavasz, bennem feszülsz.
Lázasan küzdök tomboló hormonokkal.
Elképzellek magam mellet, meztelenül;
gyermekistenek ilyenek, szentképeken.
Sziluettedet mutatja minden árnyék.
Fáj a távolléted, közelséged éget.
Minden oly képlékeny fantáziajáték.
A közel is messze van, el nem érhetlek,
csak a képzelet láttatja, hogy rám találsz.
Bennem az igaz szerelem még éretlen.
A fészkében szárnyaszegett a kék madár.
Rondó a gyönyörhalászatról
Ölelkezésünkkel uraljuk a tájat.
Kifürkésszük egymás testbeszédét, húsát;
keressük súlytalanságunk egyensúlyát.
Bizserget a gyönyör elektromossága.
Véd bennünket szerelmünk bizonyossága,
és ha kell, őserőként teremt majd újjá.
Ölelkezésünkkel uraljuk a tájat.
Szeretkezésünk légszomjas gyöngyhalászat.
Ha felkeresem húskagylód lucskos kútját,
fűszerillattal üzennek a lagúnák.
Puha neszek vesznek körül, távol a lárma.
Ölelkezésünkkel uraljuk a tájat.
(üres ölelés – csillagtalan ég)
A redőny résein át fény festi szobánk falát.
Mezítelen bőrünket árnyak kései szabdalják.
A kéj ideghálózatán átsuhan a borzongás,
a testmelegedben rejtőző elektromosság.
De ebből a szikrázásból se’ lesz lángolás,
testformáló szedercsírás sejtosztódás.
Ölelésünk üres, mint a csillagtalan ég.
Csak a vérhold ég az ég peremén,
s bennünk a kijózanító felismerés.
Most kíméletlen leszek, emlékeink boncasztalánál sebész.
Tudom, hogy neked fáj ez a vértelen műtét, ez a kegyetlenség.
Ahogyan rongybabád méhéből kidarabolom a kanócmagzatot,
fájó emlékünk időmetszetét, mely olybá tűnt, hogy rég halott.
De én látom arcunk hasonmását, azt a gyermekábrázatot,
azt az alakot, aki közös szégyenünk kísérteteként feltámadott.
Ha akarod, elmenekülhetsz, nem kell nézned, elfordulhatsz,
amíg feltárom újra és újra eltemetett múltunkat.
Nyitok neked egy ösvényt, a láthatárig egy új utat.
A horizont alá elbújhatsz, onnan talán más a látvány.
A senki földjén lehetsz hontalan, hol más is járt már.
De ez a száműzetés csakis a képzelet játéka.
Egy elvetélt élet elől nincs menekvés.
A feledés sem lehet igazi menedék,
ha szerelmünknek nincs ajándéka.
Némán vonszoljuk magunk után az éjszakát.
Virrasztunk, árnyakat vetít ránk a gyertyaláng.
Egymásba olvadunk a közös bajban,
mint a meddő mag a terméketlen magba.
Hőség
Haloptikában olvadásponton túli táj
a föld és az ég között vibrál: a délibáb
párolgó szellemkép rajzát vetíti eléd;
káprázata mögé elrejti másik felét.
Portölcsér kavarog a láthatáron túlra,
onnan vissza hőhullám indul vándorútra.
Sáskaszáj rágja a határt, aszály mindenütt.
A tájból kihull a színarany, a színezüst.
Testüregében harangnyelvként leng a lélek.
Égető forróság minden levegővétel.
Egyszer visszatérhet-e a nyár szelíd hővel,
ha az alvilág lesz a felhők temetője?
Gyógyíthatatlan
(ideg…)
Tüskéket növeszt, megmérgez egy sebzett gén,
csigolyák közé szorult ideghúrja
csalánozó sejtekkel telt medúza;
a fájdalom, a kábulat vadhúsa:
nincsen idegsebész, aki kimetszhetné.
(csont…)
Zsibbadást izzít és kúszik a gerincben,
alattomos lény az alagútféreg,
idegpályákat szaggat szét a mérge;
megőrült sejteket zabálni késztet:
opálos vizeken úszik a tekintet.
(kőember…)
Kőcsonthéjat növeszt köré a mutáns gén.
Testét szorongatja a halálatoll,
belülre a kín méregnyila hatol.
Lehet bűntelen, azért is meglakol.
A kőember nem másé: a másvilágé.
Szűcs János a 2024-es Cédrus-pályázat kiemelt szerzője
Illusztráció: fh. P. Mignard
Ezek is érdekelhetik!
A 2026-os Cédrus-pályázat verseiből (Gréczi Imola, Nemes Máté, Sz. Kárpáthy Kata) →
Vitéz Ferenc: Szavak és Kavicsok →
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
