Keresztes Margit: Öt téridő / kozmikus / földi „varázs vers”
(A magyar kultúra napja, 2025)
Szikra mindenség
Felfoghatatlanul egyszerű,
leírhatatlanul bonyolult:
egy kis szikrában a mindenség.
Ős csillagrendszerek szívemben
dobognak s robbanva nyújtóznak,
bő fényárammal lüktetik át
végtelen kis buborékunkat.
Ha csak a zöld fűszál életét
megérthetném és felfoghatnám.
megnyílna a világmindenség;
ha önmagunkat megismernénk,
az istenséget megéreznénk.
Kis szikra-mindenség egy szívben –
mindenkiében;
éberen vigyázva, feltáratlan…
Az időspirál lány
Az időspirál
megindul
– látatlanul
láthatatlanul
mégis
átláthatóan –
mozog – jár
meg nem áll
— az időkút
káváján
– mélybe hatol
(a múltba)
és magasba visz
bárkit –
elandalít és
elragad
szállít
— az időkút
káváján
állt a lány…
… időtlen ragyogás
tüzében
szelíden…
— a jövő
dalos pacsirtáját
ébresztgeti
idejétmúlt
konokul háborgó
szikár lelkünkben.
Közös álmunk
Nem mondhatom el,
hogyan süti át a hegyeket a Fény;
nem mondhatom el,
hogyan süvít át bolygónkon a napszél;
nem mondhatom el,
hogyan kapcsolódunk össze emberként;
nem mondhatom el…
…de álmunkban közösen érezzük ezt
– tudatunk mélyén
s ébredő egén.
Álomból – álomba
Rejtett éjvalóság…
Lelkemben dübörög
egy pulzáló éjhang:
csillagmiriádok
dalolnak álmomban.
Igazi zene ez..!
Nem a mindennapok
csalóka fény-zaja,
mely érzékeimen
dörömböl hangosan.
A „való” tünékeny…
Ál tükörvilága
félrenézve, koccra
széthullik, elillan
isteni álomban.
Észrevétlen, kábán
létembe zuhantam –
hogy felébredjek majd…
Pár csepp világmézért…
…nagy árvízben lobogok,
őrült hévvel áramlok,
tábortűzben áradok,
zsarátnokban porladok;
felszikrázom magasra,
tűzporlom a talajra,
felgyújtom az ugargazt,
s magokat csíráztatok;
tűz helyett záporeső –
itatom az új mezőt;
legyen itt méhlegelő,
virágos föld keltető –
— s pár csepp mézt adhatok majd
a lét-édesítéshez…
Keresztes Margit a 2024-es Cédrus pályázat nívódíjas szerzője
Illusztráció(k): Titi Mária
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
