Basa Viktor: Talán, A szürke éden, A nimfa, Öreg színhalász

Talán

Fekete-fehér virágmintát vetít
a plafonra: a csipkefüggöny mögött
így bujkál a napfény. Rekkenő
hőség van, mégis hajlonganak a nyírfák.
Az élet fohászkodik bennük. Talán ez
az utolsó nyár a kiszáradás előtt.
Talán utoljára látom az ágak mozgó
vetületét a falon. Talán utoljára
olvasom ma a fénylő evangéliumot.

akromatikus
Krisztus árnyék volt Jézus
milyen lesz majd ha

A szürke éden

Felhők vonultak át a tiszta égen.
Előbb még sütött, majd hideg szél
karmolta arcomat. Fölnéztem, és
az égen ráeszméltem a szürke édeni
változataira: az árnyékok szürkéjére,
a gomolygó ezüstre, majd az antracitra,
kovára és az ónra, a platinára, fönn
a felhők között. Végül darvak csapatát
láttam elröpülni – mögöttük pernyét –
akiket az ifjú nap lassan üldözött.

egyetlen percet
élj meg jól kertedben és
mindent megéltél

A nimfa

Én nem tudtam, Carya, hogy nővéred
lakik a fában. Annyit tudtam, hogy
hívogat. Ő tanított meg járni, mert
megígérte, hogy férfi leszek majd ha
odaérek hozzá. Olyan szép volt és
hatalmas, mint se előtte, se utána
senki. Majd múltak az évek és egy
szomorú őszön favágók jöttek. Így
ment el a nimfa, akinek még a nevét
se tudom.

angyal volt talán
nem is nimfa: ő volt az
első tanítóm

Öreg színhalász

Sétáim során a bársonykék ég
magába süppeszt. Majd váratlanul
visszahúz a földre egy haragoszöld
levélcsoport. Kétféle hullám találkozása:
egységvillanás a látható tartományban.
Utána hosszú semmi, csak a merülés kínja
újra. Így telnek napjaim. Sós íz a
gondolatokban, hajnalszínű gyerekfejek,
és rózsaszín-fehér tölcsérjázminok.
Visszatartott levegő.