Csáji László Koppány: Trendbontó könyvajánló (III. rész – Hegyi Zoltán Imre)
Slampoetry – leírva
(Hegyi Zoltán Imre: Shizoo [Cédrus Művészeti Alapítvány, 2017])
Mindaddig nem tudtam, hogy „kell” (vagy inkább: érdemes) Zoli verseit olvasni, amíg nem láttam, hallottam élőben, hogyan adja elő ő maga slampoetry stílusban munkáit. Aztán már ezen a hangon szólalnak meg bennem is a leírt szavak, sajátos hangot kaptak a betűk. Társul hozzájuk egyfajta huncut mosoly, görnyedt hát, rekedtes filozofikusság. Van egy hajléktalan barátom, akivel rendszeresen találkozom a Dózsa György út és a Városligeti fasor sarkán, nála láttam még ezt a fürkésző tekintetet és keserű életörömöt.
Sokáig hallgatott „versszerzőként”, szinte csak értő („könyvvizsgáló”) kritikákat és elmélyült műelemzéseket írt rangos fórumokba és bloggereként egyaránt („irodalmi szabad rablás”, később a „műhelynapló”). Aztán egyszer csak szelleme szétfeszítette a virtuális keretet, kiröppent, és azóta versel, versel, asszociációkat ír képekhez, élethelyzetekhez, mintha be akarná pótolni néhány évtizedes lemaradását. Úgy tűnik, ez sikerült is neki. Amióta a Napút folyóirat a virtuális térben önálló létre ébredt, ráadásul a Facebook-on is saját csoportot alkot, a szerző megnyilvánulásai sokunkat ott is megörvendeztetik – meghökkentő gyakorisággal. Zoli vonzza az ellentéteket: sértett önérzet és jókedély nála békében megfér egymás mellett, műveiben is általában a szabadvers és a kötött haiku-verselés, a kötöttség-kötetlenség eme végpontjain tűnik fel. A Shizoo kötet önmagában is szinte életműnyi, 222 oldalon ezerarcúsága ficánkol, gubbaszt, tépelődik és szemlél. Aki ezt elolvassa, kissé Zolivá is válik.
Három példát hozok csupán, hogy érzékeltessem stílusárnyalatainak gazdagságát: „egy ember 65 liternyi / tengervizet termel életen át, ha elszorul – / de egyszerre csak 28 csepp fér / ki belőle. / ezt egy kedves író mondta, már halott, / kisírta előre, rosszul elosztva mind a 65 litert – / 28 cseppenként a maga / tengerét. / egy ember nem tudja egyszerre kisírni magából, / »életen át« helyett egyszerre a tengert, / mert egyszerre csak 28 csepp fér / ki belőle –” (részlet A férfi, aki a tengert című versből). Egy haikuja pedig így szól: „égcsepp-tarisznya / csillog a rügy kinyíló / szomjas ujjain”. A kötet illusztrációi – ezzel aztán igazán hű marad a szerző önmagához – sokszor csak egyszerű QR-kódok, amelyeket okostelefon segítségével lehet éteri rejtekükből előcsalni. Verseit néha strófákba formázza: „az égben bál van. a földön szénégető tekintet. / bál van az égben. attól még nem hínak meg minket. / salétrom falon lásd hetedik koromjel virága. / jaj angyalom jaj. hogy mutatlak égnek hiába. / (…) elzavar az angyal. pallosos magyszívű lánggal ég. / csont-ázó falakról lemállik korom. madárdalég.” (részlet az Arc a falon című versből)
Sokszor elmélázom azon, miként lehetséges az, hogy Zolinak mindenről van valami gondolata, mindenről eszébe jut valami. Képzettársításainak sora és gazdagsága már-már József Attila szabad asszociációs füzeteit idézi. Bámulatba ejt. Ez nemcsak látszathasonlóság. Zoliban is van egy elementáris szeretetéhség, ami mély költőiséggel párosulva talán a legklasszikusabb recept az igazán magas (vagy igazán mély?) művészethez. Őt olvasva néha elszégyellem magam, hogy én meg hogy merek boldog lenni?! 
Illusztráció: ~trendbontó
Ezek is érdekelhetik!
Széplaki György: Csipke finomságú pillanatképek →
Turai Kamil: Nagyvonalúan, csendben (Parcsami Gábor szíven ütő végverseskötete) →
Földeák Iván: TÖRTÉNELMI BOTANIKA AVAGY SZERELEMBE OLTOTT KRÓNIKA →
