Vörös István: Léleknézés (versek)

Léleknézés

Egyszercsak elfogyott a lendület,
———már nem segíthet semmi.
Velem immár a világ nem kerek,
megcsapnak jobbról-balról szégyenek,
———jobb mindent elfeledni,
—————-bárhogyan éltem.

Vagy más fogyott el, nem is az iram?
———Az egyáltalán nem volt.
Önkedvelésbe esnek annyian,
néha énrám is rámtör egy roham,
———a boldogság szégyenfolt.
—————-Mosdani kéne.

Ez a világ már végképp idegen,
———de habzsolom hibáit,
a világvége egyesül velem,
az éjszakám néha történelem
———szagú álmokat állít
—————-össze fejemben.

Az éjszakám néha irodalom,
———máskor egyszerű számtan,
vagy ürességvégi sokadalom
bámulja meg titkos diadalom,
———a semmi a szobámban
—————-lepke alakban

csapong kutatva a lámpa körül.
———De jön még egy darázs is,
az ember ennek kevésbé örül,
és az csak egy a rossz dolgok közül,
———akad itt ezer másik,
—————-nem nevesítem.

Nem nevesítem, mert nincsen neve
———egynek se lényegében.
Az el nem mondott dolgok érzete,
és az, hogy senki nem számol vele:
———fontos, de alig értem.
—————-Itt van a munka!

Már régen minden meg van írva, és
———már régen elfeledték,
a pontosan értett dolog kevés,
ebből adódik a felismerés,
———hogy írni kell feledtébb
—————-furcsa iramban,

sosem kímélve a fantáziát,
———mit sokan úgy utálnak.
Fölhasználva, aztán menni tovább.
E versben nem találom a halált –
———hívását a világnak
—————-elfogadom még.

Világom végletesen zárt világ,
———de túl nyitott beszédem.
Rám akad annyiféle furcsaság,
azt követeli tőlem: „Adj tovább!”
———A titkom lényegében
—————-nem lehet ennyi.

Ezt könnyen megtehetné bárki más,
———de figyelni nincs kedve,
hogy rohan pusztulásba a világ.
Ha értené is, minek mondaná,
———mért nézne a lélekre,
—————-úgyse igénylik.

A léleknézés unalmas dolog,
———fölösleges károgni,
a világvége csak egy állapot,
majd osztanak megint másik lapot.
———Kit érdekel, álmod mi?
—————-Semmi se számít,

vagyis rengeteg minden, de nem úgy.
———A pénzhiány, a tőke!
Inkább a történelemből tanulj,
mint sirass mindenféle vértanút,
———ki megmondta előre,
—————-hogy mi a múltunk.

Ne legyél utólag olyan okos,
———milyen előre voltál!
Az egyesített világ túl zajos,
hogy panaszoddal nagyobb bajt okozz!
———Az különben sem zsoltár,
—————-egyszeri sírás.

A halálvágyra ráígérhetek
———csempészett életösztönt.
Ha megkeresnek mind a végletek,
az ember simán középen lehet.
———Kevés fénnyel felöntöm
—————-száraz időnket.

A versolvasás művészete

„A szerző halott.”
——————-Barthes

Verset élni abból, ami
holtában is versben van?
Valóságkarambol, napi
rendszerességgel. Nyomban

a lehetetlenség után
leggyakrabban történik.
De mielőtt kimondanám,
fölhallatszik az égig.

Ott már semmi nem hallható,
ezért ott soha sincs csend.
Kilóg a valami alól
a véges fele: Isten.

A végtelen fele pedig
nagyjából minden jó könyv.
Csak egyenként éreztetik:
tökéletes lent – jó fönt.

Élni mindenképpen szuper,
olvasni annál is jobb,
örökléthez olvasni kell
minden lét-borítékot;

leveled jött a semmitől!?
Ilyenek a nagy versek.
Ha olvasod, a fény kidől,
és átjárja a percet.

Még így is jó élni!

Három ember a
————————szemeteskukánál,
egyik bort iszik,
————————a kukában vájkál
a másik kettő.
————————Mit keresnek benne?
Mit ünnepelnek
————————ebben az életben,
hol csak szemétben
————————találhatnak bármit,
ami nekik jut.
————————Messziről is látszik,
hogy jókedvűek,
————————néha koccintanak,
hogyha valamit
————————kapnak. Nekik marad
a dolgok alja.
————————Nem számolgatják ezt,
a padra ülnek,
————————egyikük pizzát vesz,
jön a dobozzal.
————————Bár semmijük sincsen,
valamilyük van.
————————Barátok lennének?
Vitatkoznak, a
————————halálról beszélnek.
Egyik fél tőle:
————————Még így is jó élni! –
megrémült szemmel
————————lelkük összevérzi.