Horváth Tibor: Különböző fákból ácsolt hajónak egy a kikötője

A vallások közötti párbeszéd jegyében

I. Aktív erkölcs buddhizmus és kereszténység

A XX. sz. nagy teológusa Romano Guardini azt mondta a történelemben egy ember került közel ahhoz, hogy Jézus riválisa legyen az emberi természet feltérképezésében és megváltoztatásában, Gautama Buddhának hívták.

Az anekdota szerint a híres francia király, XIV. Lajos, aki katolikus vallású volt, hittérítőket küldött Sziámba. Felszólította az ottani uralkodót, hogy térjenek át az ő Istennek egyedül tetsző vallására. A sziámi udvarias válasza szerint a világ mindenható ura midőn hasonló testet és lelket adott az embereknek, tehetett volna mellé egyazon vallási törvényeket, nézeteket, szertartásos formákat is. Amennyiben azt akarta volna, hogy a Föld minden embere és népe ugyanazon hitet valljon. A vallási sokszínűség üzenete az, hogy a végtelent nem lehet leláncolni.

Megszívlelendő a két vallási vezető álláspontja. „Istennek nincs vallása” – mondta Mahatma Gandhi. A katolikus egyházfő, Ferenc pápa, mindenki Istenében hitt.

II. A dialógus az önazonosság megerősítése

Párbeszéd kell a hitformák között, e nélkül marad a bezárkózás, a specializáció. Fogalmi nyelvezetük korlátai, a kiválasztottságtudat, az abszolutizálás téveszméjéhez vezetnek. Mindez egyrészt elszigetel,másrészt áthatolhatatlan falat emel a transzcendens,a földöntúli felé, így a vallásokpusztán emberi képződmények maradnak.A természetfeletti hit egyetemes, befogadó, nem ismer számkivetetteket!

III. A metafizikai igazságok kifejezhetőségéről

„Egyetlen logikai rendszer sem képes a metafizikai igazságok tökéletes kifejtésére, legfeljebb arra, hogy a valóságot többé-kevésbé érthető és meggyőző szimbólumokkal kifejezze,, – mondta Hermann Keyserling, német filozófus.

A természetfelettiről kialakított számtalan elképzelés az egyén fejlődésének, fejlettségi szintjének, különleges igényeinek megfelelően lehetőséget biztosít a mulandó dolgok fölé emelkedni. Számításba kellene azonban venni, hogy a fogalmaknak tulajdonított jelentések gyakran elrejtik a valóságot ahelyett, hogy közelebb vinnének a megtapasztalásához. Minél pontosabb egy fogalom meghatározása, annál távolabb kerül a valóságtól. Ugyanis közülük sok olyan létezik, amik nem tényszerű megfigyeléseken, hanem elméleti véleményeken vagy képzelődésen alapulnak. A fogalmak nem léphetik át a korlátozott emberi tudás határait, ezért a végső valóság, a természetfölötti megértésére eleve alkalmatlanok. Ezért mondta Karl Rahner, német teológus, hogy Isten léte teljes egészében felfoghatatlan. A buddhista megközelítés az, hogy a szent szavak is kevesek. Egyébként különleges jelentőséggel bír a kikutatható és a kikutathatatlan közötti határ. Minél több az ismeret, annál nagyobb határvonalon érintkezik a nem tudással!

IV. A fogalmi megismerés korlátai

A buddhizmus kezdetektől fogva tisztában volt a fogalmi megismerés korlátaival, ezért következetesen kerülte azt, hogy a végső dolgokról félreérthető kijelentéseket tegyen. Buddha szerint négy dolgot nem lehet megérteni: a buddha (a megvilágosodott) lényege, hatásköre, a meditáció mibenléte, a karmikus következmény működése, a világ oka. Elmondható, hogy személye nem ateista, legfeljebb agnosztikus.

Még a dharmáról szóló tanítás is kisegítő elmélet, nem a világ és az élet végső okait kívánja megmagyarázni, csupán a nyugtalan (szenvedő, mulandó, ezért értelmetlen) egyéni léttől való megszabadulás gyakorlati célját szolgáló módszereket tartalmazza (függésben keletkezés, lételemek visszaható oksági láncolata). A buddhista tan a valóságra vonatkozó elméletek és hitrendszerek helyett fontosabbnak véli azoknak a célszerű módszereknek az áthagyományozását, amelyek e valóság közvetlen átéléséhez vezetnek. Ezért nem gondolja lényegesnek, hogy a végső valóság neve Atya vagy dharmakája, és a világban való megnyilatkozásának megnevezése Fiú vagy szellemi világosság (szambhógakája), inkább módszertani nyelvhasználati kérdésnek tartja. Szintén a lényegre törést emelte ki a II. Vatikáni Zsinat megnyitóján XXIII. János pápa: a dogmákhoz való merev hűség helyett, a keresztény tanítás kivonatát kell átadni. Ferenc pápa hasonlóképp vélekedett: az igazságoknak rangsora van.

V. A morális vonatkoztatás, mint alap

A téma hatékony oldalára kell összpontosítani,különben uralkodóvá válik a relativizmus, vagyis nincs morális vonatkoztatási alap a tettek (jók vagy rosszak) számára. Az etikai fővallások végső következtetéseikben megegyeznek. Sok a vita szent helyekről vallási kötelességekről, ám minden rendszer egyetért abban, hogy az irgalom a legnagyobb erény. A kereszténység szerint ez maga Isten lényege.

Az erkölcsi tanító jelleg terén tehát látványos a hasonlóság a buddhizmus és a kereszténység között: a jóindulat, mértékletesség, szelídség, könyörületesség hirdetésében.

VI. A szeretet vallásai

E téren időben a buddhizmus az első. Buddha tanítása jórészt gyakorlati morális intelmekből áll, maitrí a barátságos érzület, karuna a szolidaritás, az együttérzés a követendő példa. A vallásos (liturgikus) tetteket elhomályosítják a felebaráti szeretet lépései, mint a Hold a csillagokat. Minden lény egyetemes szeretete az ellenségre is kiterjedt. Buddha nem táplált haragot irántuk sem, mert hitte, hogy saját maga a bekövetkező karmikus balsors előidézője (Buddha szavai: a haragod büntet meg téged). Rosszakaróival is barátságosan bánt, jóságával lefegyverezte őket. A vad elefántokat is lecsillapította, amiket az áruló Dévadatta küldött rá. Arra kérte híveit, hogy a másként vélekedő szekták tagjainak is adjanak alamizsnát!

Lenyűgöző szavai tanítványaihoz: még ha fűrésszel is akarnak felszabdalni a rátok törő gyilkosok, akkor is maradjatok jók, könyörületesek, ne haragudjatok! Azt akarjuk, hogy ezeknek a lelke is megteljen mindezzel, és innen terjedjen tovább az egész világba.

A keresztény tanítás központi eleme a szeretet. Ez az egy meghatározása van Istennek az újszövetségi Szentírásban! Jézus forradalmi újítása egy szintre hozta az Isten és az ember szeretetét, aki az embereket nem szereti, az Istent sem! Nem gyűlölte Júdást, a zsidó főpapokat, Pilátust, azokat, akik a halálát akarták vagy a szabadon bocsátott Barabbást. Az ellenségszeretet felülmúlhatatlan példáját jelentik a kereszten függve a halál árnyékában elhangzott szavai: bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek.

VII. A két vallás tanításának hasonlóságai

1. A kereszténységben a tevőlegesség kezdettől fogva centrális helyet foglal el. A Szentírás rámutat: a szeretet cselekszik (agapé, újgörög szó). Jézus azonosította magát a szegényekkel, szenvedőkkel: amit velük tettetek velem tettétek. Ő maga a cselekvő erkölcs: szertejárt és jót tett (Apostolok Cselekedetei). Buddha morális tanítása nagy átfedésben van az evangéliumi erkölcs foglalatával, a Hegyi Beszéddel (nyolc boldogság vö. buddhizmus nemes nyolcrétű ösvény). A Dhammapadában az áll: kerüld a rosszat, vállalkozz a jóra, inkább szíved tisztulására törekedj, a buddhák ezt tanítják. Erről írt például Szent Pál is a leveleiben, a gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Nincs lényegi különbség a két hitvallás morális elemei viszonylatában.

2. A sátánhoz hasonló fogalom a buddhizmusban is létezik, mint a szenvedések körforgását fenntartó erők megszemélyesítése: Mára a neve. A romboló érzelmek szokásmintái, önzés, gőg, élvezetvágy nem valahonnét kívülről kísértenek, hanem a saját megtört tudat romlottságai. Jézus rámutat, hogy belülről, a szívből jön a gonoszság, ami a szívben van, azt szólja a száj. Szent Pál a bűnre csábító árnyékszemélyiségről szól.

3. A bűntől való megszabadulás. Az embert mindkét tanítás tökéletlennek erkölcsi értelemben is rongáltnak látja. Fontos különbség ugyanakkor, hogy ezt az állapotot a buddhizmus nem köti a bűnbeeséshez hasonlítható történeti eseményhez. Az erkölcsi romlást sokkal inkább a nem tudás következményének tartja, vagyis a megismerés fogyatékosságainak tudja be. A bűn alapja az a téveszme, hogy az önzés, a mohóság, az agresszió megoldhatja a gondokat, így boldogsághoz vezethet. Amennyiben sikerül ezt a félreértést eloszlatni, érthetővé válik, hogy mindez épp ellenkező hatással jár. Az ember magának, másoknak még több szenvedést okoz. A felismerés szükséges a bűntől való megszabaduláshoz. Összegezve: megvan az esély a negatív szokások javításához, ily módon az emberségesebbé váláshoz. A kereszténység ugyanúgy látja a fenti jellemzőket, szintén lehetségesnek tartja a bűntől való elszakadást. Amihez azonban elsősorban Isten kegyelme nyújt erőt, nem a tudati fejlődés.

4. A mértékletesség szerepének kiemelése. Buddha szerint az üdvösség felé nem a teljes önsanyargatás, hanem a világról való, túlzásoktól mentes lemondás vezet. Jézus sem volt aszkéta, nem vetette el a világi kellemes dolgokat, helyén kezelte őket, a fölérendeltségük ellen lépett fel. Az önként vállalt visszafogottság tehermentesít.

5. A kereszténység által hirdetett Isten kegyelme általi üdvözülés a buddhizmusban is van, igaz más tartalommal. A felvilágosítás a prédikáció kegyelemnyújtó erejét jelenti. Tehát a spirituális fejlődéshez a magasabb természetből fakadó segítség és saját gyakorlat, erőfeszítés kell. A teljesen kifejlett mahajána tanításban viszont a kegyelem szükségessége alapvető kívánalom: pl. Amitábha kegyelme vagy Vairócsána a megváltó kegyelmet megszemélyesítő princípium.

6. A tett magában hordja következményeit. A buddhizmus azt hirdeti, hogy amit betettél a világba, azzal találkozol a következő újra megtestesülés során. Ez a tükörélmény. A kereszténység szerint a bűn zsoldja a halál (a bűn maga büntetés). „Az, ami vagy, már a jutalom és a büntetés is azért, ami vagy” – mondta Franz Werfel.

7. A buddhizmus szerint a szenvedés, a halál értelmetlenné teszi az életet. A mögöttes akadály az életvágy, amit le kell győzni. Aki ragaszkodik az élethez, nem szabadul az újra megtestesülések folyamatából (nem fogy el a karmája). A kereszténységnek hasonló az álláspontja, aki meg akarja tartani életét, elveszíti azt, aki értem elveszíti, megtartja. Konklúzió: a földi (bűnös) élethez való ragaszkodás útjában áll az üdvösségnek.

8. Az erkölcsi eszmény. A buddhizmusban példa az, aki nyájas és állhatatos tisztelettel, alázattal másoknak szolgál. A kereszténységben, aki úr akar lenni, legyen szolga, aki megaláztatik, az felmagasztaltatik.

9. Buddha gyakorlati etikájának tartalma, a gyilkosság, a lopás, a paráználkodás, a hazugság tilalma szinte azonos a keresztény tanítással.*10. A buddhizmusban az erkölcsi parancsok betartása lehetőséget ad a morális világrenddel való összhangra. A II. Vatikáni Zsinat szerint Isten megteremtette a természettörvénnyel (lex naturalis) a lelkiismeretben az erkölcs alapját.

11. Buddha megforgatta a tan kerekét (benáresi beszéd). A buddhizmus négy nemes igazsága a következő: a lét szenvedés ennek oka a létvágy, aki nem vágyik élni, nem szenved. A szenvedésektől való megszabadulás gyakorlati módszereinek foglalata a nemes nyolcrétű ösvény. Megtalálható a négy igazság a kereszténységben is: rossz okozat – rossz ok, jó okozat – jó ok, halál=bűn, Krisztus=üdvözülés.

12. Az öncélúság elutasítása. Függetlenedni kell a hétköznapi (kizárólag anyagi lény) elképzelésektől. Könyörtelen hadjáratot folytatnak e tanítások mindenféle káprázat ellen, amely lelki becsvágyból és önelégültségből fakad. Amelynek az a célja, hogy az ént szellemi dicsfénybe vonja. Ez az oka annak, hogy Keresztes Szent János olyan ellenségesen viseltetik a látomásokkal, eksztázisokkal, a különleges élmény minden formájával szemben. Ezért mondja a zen mester is: ha találkozol Buddhával, öld meg.

13. Az erőltetéssel szemben. Ádhidzsánya mester nagyon hosszú ideig elmélkedett, mégsem lett buddha, hajszolta a megvilágosodást. Lin-csi zen buddhista apát szerint Buddha tanításában nincs semmi erőfeszítés, nem lehet gyorsan járni az üdvösség útján. Az út keresi az embert, aki keresi, nem leli. Jézus soha nem kényszerített senkit semmire: vegyétek magatokra az én terhemet, az én terhem könnyű. A keresés, mint erőfeszítés nem közelít, hanem eltávolít a földön túlitól. Zsoltárok szavai: ajánld fel, utadat Istennek, majd irányít, Ő mindig az ember előtt jár. A híres hittudós, clairwoiuxi Szent Bernát szerint Krisztus keresztje csak annyira nehéz, akár madárnak a szárnya, ami magasba emeli. Lev Tolsztoj a lélek könnyűségéről írt.

14. A buddhizmus erkölcsi változása. Eredetileg bölcsek számára készült, minőség a mennyiség helyett. A hínajána (kis szekér) tanítása az egyén öntökéletesítését tekintette fő céljának. Az ideál az arhat, a szent, aki már a földön megszabadul a tévedésektől, vágyaktól, és a halálban teljesen megsemmisül. Kevés volt a buddha: minden világban egy. Később a buddhizmus már vallási mozgalommá akart válni, ezért igyekezett nagy tömegeket megnyerni. A korábbi mágikus-rituális jelleg helyett, a morális–tanító arculat került előtérbe. A mahajána (nagy szekér) nézete szerint szinte bárki lehet buddha, számuk annyi, mint homokszem a Gangeszben. Ennek elérése érdekében már látványosan cselekvő erkölcsiséget hirdet. E nézet szerint az emberi erő indokolatlan lebecsülése lenne, ha mindenki kizárólag a saját üdvösségéért fáradozna, anélkül hogy bármit is tenne embertársai üdvösségéért. A világtól elidegenedett arhattal szemben a bódhiszattva egy buddha előzménye. Aki fogadalmat tesz, kinyilvánítja, hogy minden lénynek segít minden újra megtestesülésében, mások javára fog tevékenykedni. Célja lesz, hogy másokkal is jót tegyen, eljuttassa őket is a megváltáshoz. Cselekvően beavatkozik az emberiség életébe, sőt, már a buddhákról is ezt feltételezte az új felfogást: ők azok, akik a túlvilágról, mennyekből kegyosztóként gyakorolhatnak jótéteményeket. A vigasznyújtó kegyelem elgondolása hasonlóságot mutat a keresztény vallással. Ezt erősíti a megszemélyesítés, például Amitábha, akiben való hit és teljes bizalom elvezet az üdvösséghez (lásd. fentebb).

Ki kell térni a buddhizmus sajátos én-szemléletére. Az önmaga és mások közötti különbséget az a felismerés hidalja át, hogy a saját én nem létezik, csak a dharmák (lételemek) ideiglenes összetömörülése. Az idegen én ugyanazt a fájdalmat, örömet érzi, mint a saját én, így a kettő különbsége csak múló és viszonylagos. Valamennyi teremtmény összetartozik, egy test tagjai. A meditációban, valamint a gyakorlati életben az én megvalósítja a felebarátnak saját én-né való átváltoztatását. Az idegent hozzá közelállónak tekinti, ráruházza az apa, anya, rokon fogalmát.

A bölcsjelölt bódhiszattva az erény gyakorlásával a tökéletesség felé halad. Felsőbbrendű világokban újjászületik, onnan gyakorolja áldásos hatalmát valamennyi élőlény érdekében. Mint szabadító és üdvhozó (lásd. Jézus) segít azoknak, akik kéréssel fordulnak hozzá (lásd aki kér, kap). A kárhozottak gyötrelmeinek enyhítése végett ráveti magát a pokol zsarátnokára, és prédikációival a megváltáshoz vezet. Némelyik bódhiszattva tettvágya annyira erős, hogy tartósan meg akar maradni ebben az állapotban, és lemond a buddhának járó nirvánáról. Az a hit, mely a cselekvő erkölcsöt megalapozta, a nirvána fogalmának újraértelmezéséhez vitt. Ami eredetileg (ahová a hínajána kis szekér szentje kerül) hasonló a lámpa kialvásához, az öntudat ellobbanásához: a lét megszűnése, az új mahajána felfogás szerint csak a legmagasabb rendű megváltási állapot alsó szintje.

A legmagasabb fokú nirvána nem statikus, hanem dinamikus (apratisthita), szenvedésektől, szenvedélyektől, karmától, korlátoktól mentes lét, ahol a buddha szakadatlanul gyakorolja jótéteményeit mindenkivel. Akár az esőfelhő, ami vizét egyformán önti magasra, mélyre, jóra, rosszra. Majdnem szó szerint egyezik a Bibliával, felkelti napját jókra, gonoszokra, esőt ad igazaknak, hamisaknak. A két tanítás teljesen közel került egymáshoz az egyetemesség hirdetésében.

14. A lényeg, hogy egyik tan sem törődik bele az ember lét tragikus végkimenetelébe. Az eddigiekből megkerülhetetlenül származik a megváltás lehetőségében való bizalom, mely elhozza a megszabadulást a földi tévelygésekből, az enyészet karmaiból, és örök, boldog nyugalmat ad. Jellemző a kitartás amellett, hogy ez a világ legyűrhető: tudom nagy a nyomorúságotok, de bízzatok én legyőztem, a világot (János evangéliuma). A buddhizmus úgy tartja, hogy leküzdhetők a szanszárát (világ körforgása) életben tartó hajlamok. Az okok ismerete felhasználható a következmény-okság, lételemek oksági láncolata vagyis az újramegtestesülés megsemmisítésére. Végül elfogy a karma, nincs több újramegtestesülés, ez a megváltás feltétele.

A megváltás reménye miatt kereszténység és buddhizmus közelebb áll egymáshoz, mint az előbbi a zsidó valláshoz, az utóbbi a hinduizmushoz, amikből kifejlődtek.

16. A homo religiosusról: az előre vetülő múlt és a visszaható jövő együtt formálja a jelent. A nyitottság, az elfogadás teszi még erősebbé a saját hitet, legyen szó buddhista, keresztény vagy bármilyen vallás és világnézet esetéről.

Nem szükséges az összeolvadás, a vallások keveredése zavart okoz, a gyökerek kiszakadnak, a fa elsorvad. Az ember kovácsolta hitbeli egység képtelenség. A szépség nem fekete-fehér. Sokféleségben és különbözőségben tündököl. A vallások megkerülhetetlen felelőssége az, hogy rámutassanak arra, hogy a közös eredetből fakadó egymáshoz tartozás olyan sorsot hordoz, amin mindenkinek osztozni kell. Az ember azzal nem csorbítja autonómiáját, ha elfogadja a végtelen ajándékát, vagyis saját magát.

A keresztények hallják meg Buddha ma is érvényes szavait az emberi természetről, a mozgatórugókról (mohóság, kapzsiság, szenvedélyek, önzés), az uralkodás, az élvezetek halmozásának elsöprő dinamikájáról, a folyamatos elégedetlenség özönéről.

A buddhisták pedig tapasztalják meg azt, hogy a sötétség nem gyűri maga alá teljesen a világot.

Az Egy Abszolút Valóság önközlése a szeretet.

Illusztráció: Christ et Buddha (P. Ranson, 1880)