Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

augusztus 20th, 2017 |

0

Szűcs János: Szürreális agyműtét

 

Magzati pózban, magamban
felejtettem magamat,
elfolyt tócsában látom,
mint egy gyermeklátnok,
hogyan hasadozik szét
égő agyam előtt a velő-,
benne a szürkéskék redők,
majd felnőttként előttem
romlik virágként maga a Föld,
sőt fölötte a bedeszkázott Ég is -,
mégis kitörni vágyom, hiába
bűzlenek kazalba rakva
ezen a világon, ezen a tájon
a szürreálisan színes álmok:
a sivatagban égő zsiráfok,
a szétfolyó órák méhlepénye,
Tell Vilmos a maga székletével,
a nyüzsögve tekergődző férgek;
nem riasztanak el ezek a mérgek:
az emberebb ember a mérce -,
és nem Lenin – tarkoponyák
kopott zongorák billentyűsorán:
a lényeg az apokalipszis
robbanása után keletkezett
bőrrészlet, amely rejtheti akár,
már itt, ebben a szétesésben,
leheletfinom metszetként,
a porig égett világ kormában
testem negatívját: s egykoron,
ha előhívják, újjászületek -,
ráncos-bőr, petyhüdt-hús
formába már nem önthetnek,
készül a boncasztalon szürreális
feltámadásom; összeáll mosollyá
arcomon a kivirágzott éden,
szemgolyómhoz borotva nem érhet,
farkát behúzva az andalúziai
kutya eloldalog; a szülőszobában
a hóhér dalol, ő a bába a bárddal;
minden okom megvan a boldogságra.

 

Szűcs János a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Salvador Dali Lenin-fejes zongora c. festménye (1931)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş jojobet giriş jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet perabet perabet giriş betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş betasus betasus giriş nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş atlasbet atlasbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş perabet nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betsmove betsmove giriş marsbahis marsbahis giriş casibom casibom giriş mavibet mavibet kavbet kavbet giriş