Ágoston Tamás: Szifon (Három vers)
Gyom
A hűtőszekrény előtt kopasz óriás ül pelenkában,
cserepes szájából nyál szivárog.
Anyám fakanállal vakargatja a talpát,
apám mesét olvas neki.
Én a tükörbe ragadt arcot vizsgálgatom a falon.
Már nem vagyok szent,
két hete lejárt az igazolványom.
Azt teszem, amit a tanfolyamon
tanultam a mosdóban, a takarítónőtől.
Kirántom az arcot a tükörből,
mint egy gyomnövényt,
amely tudja a nevem.
Véres kézzel ráncigálom
a beakadt horgászzsinórt.
Szifon
Szeret engem az ördög. Én is őt.
Egy házban élünk, de külön szobában.
Ő alkalmazott, én kisvállalkozó,
csak karácsonykor látjuk egymást
a rengeteg munka miatt. Távolról
nőnek mondanám, közelről eldugult,
szörcsögő szifonhoz hasonlít.
Fűnyíró kell a hátán burjánzó prémhez.
Szereti, ha fésülgetem. Ha ideges,
olyan, mint egy lehalkított hegyomlás,
dorombolni is szeret. Karácsonykor
dobozt cserélünk, pirulva, lesütött szemmel,
aztán futunk vissza a szobánkba.
Bosszant, hogy alig találok ajándékot
a városban, amire nincs ráütve a neve.
Korcsolya
Megragadta a kezemet az öregember,
amikor kinyúltam az autóból,
hogy pénzt adjak neki. Legközelebb,
mondta, hozd el a feleségedet is,
mutatok majd néhány figurát.
Felhúztam az ablakot, nehogy
köpet fröccsenjen az arcomba,
és a gázra léptem. Láttam a tükörben,
hogy korcsolya villog a lábán
a rongyos kabát alatt. Piros volt,
mint az ördög szarva a mesében.
Illusztráció: K. Nagy Lajos fényképfelvétele
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
