Lovas Sz. Judit: Félúton Agra szentélyéhez, megállva az Ilisszosz partján
Nem lehet, hogy nem tanított senki,
kedves Pánod valósággá ért a lelkemben úgy,
hogy emlékeztetni kell magamat, hogy
csak rá gondolok, barátokat és szavakat
cserélgetek, sok dologra emlékeztetem
magam, a jelen kérdésem, hogy miért vagyok
emlék-erejű, ezt kerülgetem. Csak én ismerem
a gyengédség és az értelem mértékét, ami
bennem lakik, ha az ember figyel, szürkéskék
fény van a szemében, és a homlokán számok,
betűk. Nem vettem észre, hogy a csontjaim
érezhetőbbek lettek a hátamon. Úgy végzem el
a harmadik fokozat szertartását, hogy látod, a
szemedben elvégzem a gyengédség és az
értelem jelképes cselekedeteit, a virágok
bájos nyugalmával várakozó halál és feltámadás
szimbólumai közt. A szín békéjévé változom át.
Dühvel és megadással, mint aki eldöntötte,
hogy élni szeretne, mikor a szavaidtól
megfosztottak, megismertelek, jobban tudom,
mint te, hogy ki vagy; a hátamon vessző csontok
nyomta árnyékod, mikor a mozgó halottakon,
mint az akácfákon töprengsz meztelen. A félelem
és csodálkozás nem szűnik meg, bár nem is
elviselhetetlen, ráébredek, hogy így keresi
a helyet ahol születtél az örömben tanítványa
és szolgája élőnek és halottnak, az elmémbe hanyatló
szertartásokon ifjúságodnak szelleme, a lelkem.
Illusztráció: Agra erődje
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
