Giovanni Giudici: Te
*
Te, aki kiárasztasz
önmagamból,
nem szellem, nem őselem,
s nem is merő absztrakció;
Te valóságos, aki agyam egyik vagy másik
lebenyében s néha nyakszirtemben is
eleven fájdalom vagy;
Te, aki fölszállsz-lemerülsz,
akár a játékmanométer búvárördöge,
vagy egy helyben dagadsz, mint spirituszba tett embrió,
sőt, még apróbb valami: egy gén;
Te, másik valóm,
ki százszor könnyebben átsiklasz, százszor
könnyebben átszűrődsz bármi hajszálcsövön,
mint én s mint elképzelhető, azaz
megvalósítható vagy ismételhető: illat,
hangsúly,
tudattalan, ki nem
mutatható osztódás;
Te, kortalan énem, kiválóságom,
képzeletbeli bajnokom,
hősköltemény-poétám,
alkimistám,
lovagom;
Te, aki megvívsz sorssal és halállal,
mert
útnak indulhatsz-hazatérhetsz,
betoppanhatsz-kiléphetsz,
létezhetsz-nem létezhetsz,
tetszésed szerint;
Te, aki az ő testéhez vonod testemet,
és hírt hozol testéről,
egész lényéről: hol van,
hogyan jár-kel,
mit ízlel, mit hall,
mit érint, mit néz,
miképp hűtlenkedik;
Te, semmi, százszor-ezerszer semmi
s lényemnek egyetlen százaléka,
aki ha kiszöksz koponya-börtönödből,
eltörlöd fantomlétemet;
Te, szárnyas rovar,
ki ingázva röpködsz
a már lehullott s a még lebegő között;
Te, kriptaféreg, pondró –
Fullánkjaiddal miért gyötörsz?
Szöges hordóban miért görgetsz?
A tűző napsütésben mért nyújtasz felém
epébe mártott szivacsot?
Fordította: Szénási Ferenc
Giovanni Giudici (1924‒2011) hazájában nevesnek számító, nálunk alig ismert olasz költő. Kívül maradt mindenféle koralitáson, s bár rokon jegyek kimutathatók költészetében ‒ hagyományosak és kísérletiek egyaránt ‒, egyetlen költői áramlathoz vagy csoporthoz sem sorolható. Az alakmás és a külső szemlélővel láttatás gyakori motívuma, a sor a Bovaryné én vagyok irodalmi toposzától a Halálom leírása groteszk eredetiségéig terjed.
Illusztráció: a költő portréjával
Ezek is érdekelhetik!
Középkori örmény kanciók II. (Zsigmond Benedek fordításában) →
Werner Aspenström verseiből* →
49 fej a tükörben (Paul Emond elbeszéléseiből) →
