Baán Tibor: Nyugalom
•
A világot jelentő deszkákon a valóság eleven másolataként szereplünk. Néha tudatában vagyunk annak, hogy szerepeket alakítunk. Komolyan vett szerepeket, amikhez aztán egy életen át kötődünk.
Van, aki sejti, hogy tehetségét korábbi testet öltéseiből hozta, van, aki nem foglalkozik ezzel, csak teszi, amit tennie kell.
Kinéz az ablakon és a romantika jut eszébe, mint hangzás-világ, univerzum, csillagokkal és teátrális hangulatokkal. Az ismétlések, visszhangok, a fő- és melléktémák egy zenei óriás szervműködését idézik.
Az emberi hit kanyargó évszázadai, mintha jelenések egy tisztáson. Felbukkan egy oroszlán, egy néma pap, egy hattyúnyakú eszme. Felhőkön közlekedő eszmék. Gőgoszlopok és levegőtornyok. Fényes hintók, mint regék.
Lányarcok a férfivágy tükrében. Férfiarcok egy lány sejtelmeiben. Világ, ahogy megszervezi magát reggeltől estig. Formát ad az ölelésnek. Születésnek és halálnak.
Érdek nélkül figyeli a teret, a kiterjedést, amelyben megnyilvánul a reggel, a dél, az este anélkül, hogy a tér belebonyolódna, részt venne benne.
Mindenki ismeri ezt az érzést, mikor az én kívülről tekint magára. Mintha egy gyerekszoba zsivaja mögött szép lassan becsukódna az ajtó és elhalkulna minden. Csak a nyugalom maradna, amely kívül van a megtestesülések zűrzavarán, nyugalomban van, mint a kerék tengelye, mely történés nélkül történik.
Illusztráció: ‘Nyugalom’
Ezek is érdekelhetik!
Novák Valentin: A Tunyát ne hagyjátok rám!* →
Dóczi Székely Gábor: ÚJABB SZENTENCIÁK →
Bene Zoltán: Vonatutak →
