Doncsev Toso: »Gutai István: Ahol a Csillag megáll« *
*(Budapest, Keskenyúton Alapítvány, 2024)
Gutai István legújabb kötetének műfaja nem határozható meg könnyen, nemcsak mondandója súlyossága okán, hanem sokszínűsége miatt is. A könyv elején olvasható mottó, V. Delast Elena megállapítása, szerintem is töményen és igazan jellemzi a fajsúlyos írás fő jellemzőit: „Nem tudom hova besorolni, amit csinálsz. Családtörténet? Napló? Dokumentum? Riport? Nagyon egyedi és szárazságával megrázó.”
A Gyönyörű a szibériai erdő c. munkája megjelenése után, amely második világháborús hadifoglyok, ötvenhatosok visszaemlékezéseit, vallomásait tartalmazta, tudatosult Gutai Istvánban, hogy szülőfalujában is élnek Bácskából 1944 őszén a szerb partizánok bosszúja elől hozzájuk menekült magyar és német családok. Leírta történetüket, majd más, azonos sorsú családokéit is (Földönfutók, hontalanok. Menekülés Bácskából 1944/45). Balázs Kovács Sándor történész-néprajzkutató barátjával együtt feltárták a Sárköz és a temesközi Végvár máig élő rokoni kapcsolatait (Bánátból bánatba). Néhány év múltán megszólaltatta a kuláküldözés túlélőit (Kocsikerék a nyakcsigolyán). Ahol a Csillag megáll c. szociográfiai kötetben tizenkét fejezetben nem tucatnyi történetben, hanem megszámlálhatatlan emberi sorstragédiában számol be kis hazánk több mint fél évszázadnyi tragikus történelméről, a II. világháború, a kilakoltatások, kitelepítések, lakosságcserék, a mezőgazdaság erőszakos átalakítása és az 56-os forradalom és szabadságharc hősies és véráztatta történetéről. Korábbi könyveihez hasonlóan Gutai ebben az opusában is a történelmet írja, ábrázolja alulnézetből, a megtört, meggyötört kisemberek szemszögéből. Itt is igazolódik az a Sztálinnak tulajdonított nézet, miszerint egy ember halála tragédia, ezeré statisztika. Szentfülöp községre konkréten kivetítve ez a feljegyzések szerint azt jelentette, hogy 165 szentfülöpi katona esett el a háborúban. ’44. november 25-én a partizánok 212 férfit végeztek ki. A haláltáborban 833-an, az Oroszországba hurcoltak közül 53-an haltak meg. A különböző falvakban agyonlőtt, agyonütött személyek száma: 24. Menekülés közben elpusztult 57, civilként, katonaként eltűnt. Ez összesen 1413.
Óhajként, vágyként csak azt ismételhetjük, amit a szerző is idéz egy névtelen költőtől a Tardoskedd népe körül van kerítve c. fejezetben: „Adná az Isten: az ártatlan népek tanulnák meg egymást becsülni, szeretni, még ha nem is tudnák egymás beszédét megérteni.” Tanulságos, hiteles olvasmány. Szívből ajánlom sorsközösségünk okán is.
Illusztráció: könyvméltató
Ezek is érdekelhetik!
Kerényi Mari: Magyarul – az Angyalok nyelvén (egy nyelvi lektor elfogult vallomása) →
Széplaki György: Csipke finomságú pillanatképek →
Turai Kamil: Nagyvonalúan, csendben (Parcsami Gábor szíven ütő végverseskötete) →
