Halmai Tamás: Szőlőszem és nyárfa. Széljegyzetek Iancu Laura költészetéhez

Részlet a kötet címadó esszéjéből:

[…]

A helyreálló rend hite Iancu Lauránál a lelki józanság alakváltozata: „a medrek végül visszanyerik / lecsapolt vizeiket” (Amikor asztalnál ültünk, in: Oratórium, Magyar Napló, 2021 – a továbbiakban: O) –„az istenismeretnél nincs kisebb / sem nagyobb álom / amelyből felébredni mégis lehetséges” (A tapasztalat fölfalja fiait, in: A vágány mellett – a továbbiakban: VM). Az Isten tenyerén toposzát és a kedves intim közellétét vetíti egymásra egyetlen letisztult sor: „tenyereden közelebb van a haza” (Amikor egybegyűjtenek; O). A haza fogalma egy másik szöveghelyre is utal, mely a hús-vér terek valóságára int: „térképből nem nem lesz haza” (Amikor harmadszor szóltak; O).

Más szöveghelyek a félelem nyelvétől az eljövendő mennyei otthonig vezetik el az olvasót: „játszom / a szavakkal hogy ne féljenek” (Amikor azt hallom; O) – „Vedd komolyan, Uram, / nincsen szó, ha nem Te beszélsz!” (Este a faluban [10]; O) – „új szavakat tanítok ajkamnak” (Lépések; VM) – „a sok szennyet röstellem előhozni / azok volnának a lírai részletek / a szentség vadhajtásai” (Szabadság szerelem; VM) – „veszem észre azt dúdolom magamba’ / otthonom lesz az Isten háza / ez nyelvem jövő idejű mondata” (Napszakok esti kérdéssel; VM). (Ez utóbbi kivágat válaszos zsoltárt idéz, azaz szövegszerűen is visszailleszti az ember beszédét a Logosz stilisztikájába!)

Az istenélmény az időn kívüli idő tapasztalatával ajándékoz meg – mindig és most: „A te naptáradban / mindennap halottak napja van, / és minden este Karácsony” (Este a faluban [1]; O) – „…hittem, hogy ami folyvást csak érkezik, / sohasem múlik el.” (Este a faluban [6]; O) –„ezt a telet ne keresd / az évszakok között” (Idő[köz]ben; VM; vö. „a Föld ahová költözöl / nincsen a bolygók között” [Amikor nézek utánad; O]). A szeretet szelíd kívánalma kézenfekvő motívum: „nem csak uralkodni s szolgálni lehet / szeretni is illene minél lehetetlenebb” (Üzenőfalra; VM). Ennek mintegy párja az irgalomra reflektáló versmondat, amely kétértelműségbe (1. ’csak irgalmasnak lenni szabad’, 2. ’csak az irgalomnak van szabadsága’) gyűjti a kegyelmes végtelent: „csupán az irgalom szabad” (Határ menti szavak; VM).

A felszabadított tekintet teológiája is minduntalan szót kér Iancu Laura költészetében: „nem szeretem a végtelent / szabad szemmel nem látható” (Rendezett magány; VM) – „szabad szemmel láthatatlan jövő” (Egy óra a templomban; VM) – „ablakot kellene mosni / látni akarom tisztán akarom látni / az átmelegedett földet átszúró fűszálakat” (Sátoros ünnep; VM) – „ha felnézek visszanéz rám” (Ének a sziklákról; VM) – „ágyam felett a szentképek / a sötétben is látnak” (Jóbbal a szélben; VM).

Bűn és megtérés között a kereszt a legrövidebb út, sugallja a költő egész életműve – benne ezekkel a ráismerésekkel: „a bűnnél édesebb a megtérés” (A tónál; VM) – „mert mégis csoda hogy Isten / időtlen tűri amit lát […] azt hittem feldúlt megszégyenít / rám méri ó és új csapásait / de csak a keresztet hagyta itt” (Látogatás; VM; itt a bokorrím különös, archaikus nyomatékot ad a verszárlatnak) – „hússzívvel nem lehet sokáig űzni / az ördögimádást” (Vévévé emberkorban; VM). S a gyász keretezte halálról („mi fáj jobban / a halál vagy a gyász” [Kötések; VM]) és az imádság nélküli magányosságról („volt-e ki imádkozott veled” [Mert akkor én; VM]) ugyancsak teljességet magukba ölelő részletek vallanak.

A Ha fiam volnál Jézus már blaszfémiával kacérkodó címével elbűvöl, meghat és megnyer. A szöveg a gyöngédség aprólékos mozdulatait bontja ki; egyik legszebb részletében pietás látomást vegyítve az anyai gondoskodás jelrendszerébe: „s mikor már mindent megtanítottam / melléd fekszem és szőlőszem hátacskádra / csodálkozó ujjaimmal / nagy rezgő nyárfát rajzolok” (Ha fiam volnál Jézus). (Költészettörténeti szempontból is tanulságos idevonnunk azt a Rilke-strófát, mely a fiam motívumát az eleven melegség világából elvont-filozofikus terekbe helyezi át: „Tereknek mennyi sarka volt már szorosan / bennem, belül. Nézek a szélre – / mint a fiam, olyan.” [Szonettek Orfeuszhoz, Második rész / I., ford. Báthori Csaba.])

[…]