Mondd meg nékem, merre találom…

Próza OLYMPUS DIGITAL CAMERA

február 6th, 2016 |

0

Lukáts János: Szitakötő és Tiszavirág

(meserománc)

 

Felröppent a magasba, odaköszönt a hajnalnak, aztán megnézte magát a lassan hömpölygő Tisza tükrében. Szépnek találta hosszú, ívelt szárnyait és kerek, zöld szemeit. – Szitakötő vagyok! – zümmögte némi büszkeséggel. Aztán összecsukta ívelt két pár szárnyát, leült a legmagasabb nádbugára, és egy kicsit szomorkodott.
– Hajnal, hajnal, mondd meg nekem, miért vagyok én olyan magányos? – de a hajnal nem felelt a szitakötőnek, éppen kiseperte a világból az éjszaka fekete maradékát, és aludni küldte az álmosan hunyorgó csillagokat.
A szitakötő a berek felé vette útját. A kelő nap fényében észrevette a pókot, amint egy bojtorjánvirág alól lesett ki alig rezzenő, vékony hálójára. – Ilyen hálót én is tudnék kötni – gondolta a szitakötő, és jó reggelt kívánt a póknak.
– Eredj innen, kotnyeles szitakötözködő! Elijeszted a reggeli legyeimet! – és nyolc lábából négyet fenyegetőn feléje emelt. A szitakötő sóhajtva röppent tovább.
A Tisza-parton hajómalmok sorakoztak, a víz futott a hajók alatt, a hajókban a malomkövek egykedvűen őröltek, a víz fölött apró lisztfelhők szálldostak. – Ezt bizony meg kellene szitálni – gondolta a szitakötő, és izgatottan becsukta meg szétnyitotta szépen ívelő szárnyait. A hajó orrán molnárlegény ásítozott, a szitakötő a legény vállára szállt.
– Adsz-e nekem munkát, te legény? Olyan szitát kötök a lisztednek, amilyet még az öreg Tisza se látott! – és kerek, zöld két szemével büszkén nézett rá.
– Ej, te, szitakötő, ma már nem olyan szitát használ a molnár, mint a te gyerekkorodban! Eridj vissza a nádasba, ott a helyed! – azzal a molnárlegény megrántotta a vállát, és visszabújt a hajómalomba. A szitakötő bánatosan libegett vissza a nádbugára.
A Tisza fölött a reggeli fényben különös tüneményt vett észre. Libegett, lebegett, mint egy picinyke madár, de nem volt madár, teste karcsú volt, színes, mint a szivárvány, kecses, akár a napsugár. A szárnya vékony volt, rózsaszínben játszott, és a különös lény könnyű tánclépéseket lejtett a Tisza fölött.
– Ki vagy te? – kérdezte a szitakötő, és egy pillanat alatt elröppent minden bánata.
– Tiszavirág vagyok – felelte a szépség, mint aki már várta a kérdést. Ott ringatózott a Tisza fölött, és a szitakötő úgy sejtette, halk zümmögéssel kíséri tánclépéseit.
– Én pedig szitakötő – mondta zavartan a szitakötő, és ha ember lett volna, bizonyosan megköszörüli a torkát.
– Szitakötő és tiszavirág – nevetett fel a lebegő bogárlányka, és vidám körtáncba kezdett a hullámok fölött.
– Tiszakötő és szitavirág – zümmögte a szitakötő, mire a légi táncosnő olyan kacagásba fogott, hogy majd belebukfencezett a Tiszába. – Hát, hiszen Tisza meg szita… olyan egyforma a nevünk.
– Az enyém szebb – duruzsolta a kis libegő -, mert én virág is vagyok. – Aztán ő is a nádbugára telepedett, a buga hajladozni kezdett kettejük súlya alatt.
– Te pedig kötő vagy, ahogy csak az erősöket hívják. Te, szitakötő, meg tudsz állni egyhelyben a levegőben, én meg táncolni tudok. És elrepülni… – rózsaszínű orrocskájával megszimatolta a szitakötő szárnyát. Aztán hatalmasat prüsszentett…
A liszt, jutott eszébe a szitakötőnek, és megrázta páros két szárnyát, hogy csak úgy szállt a por belőle.
Aztán együtt röpdöstek a Tisza fölött. A szitakötő a nádbugák magasában, hogy ellásson a rétek és a bozótos felé, a tiszavirág a víz tükre fölött, hogy röpülés közben is gyönyörködhessen szárnya mintáiban, és az árnyékban, amit karcsú teste a vízre vet.
– Pihenjünk meg – javasolta a tiszavirág, és egy fűzgallyra telepedett. A szitakötő a lábaihoz araszolt. – Tudod, én röpködök és táncolok, hamar elfáradok – és nevetett a tiszavirág. – Délután ruhát is kell váltanom – és már készült, hogy továbblibegjen.
– Gyere el holnap is – zümmögte zavartan a szitakötő –, hogy meglássam az új ruhádat!
– Meg se fogsz ismerni – nevetett a tiszavirág, és már el is repült, ott libegett a fűz árnyékában, a nap sugarában, alakja beleolvadt a tavaszba. A szitakötő újra sóhajtott egyet, de most még sóhajtani is olyan jó volt. – Tiszavirág, szitavirág – dünnyögte, és visszafordult a nádas felé. Összegyűjtötte a szállongó lisztport, este pedig elrepült a kis falu felé, ahol gyerekek is laknak. Éjszaka a finom port arcukra hintette, mert a Tisza-parti szitakötők úgy beszélik, a gyerekek ilyenkor szépet álmodnak.
Másnap már hajnalban ott ült a nádbugán, aztán felkereste a tegnapi fűzgallyat, végül utazásra szánta el magát: keresztülrepülte a Tiszát, amit csak akkor tett meg, ha vihar sodorta a túlsó partra. Most is ilyen viharfélét érzett magában. Aztán visszarepült, egészen elvakította a napfény.
A tiszavirág csak alkonyat felé jelent meg. De akkor nem egyedül, rengeteg hasonló lebegő és libegő, kisebb és nagyobb bogárkaféle lepte el a Tiszát, a szitakötő mindegyiket látta, de leginkább az ő kedves tiszavirágját akarta látni. De hiába forgatta két zöld, kerek szemét, csak rengeteg libegést és lebegést látott. Egyszerre a nádbugára libbent egy könnyű szárnyú bogárlány, lila ruhában, rajta aranypor csillámlott meg halványpiros karikák.
– Hát, már meg sem ismersz? – nevetett a szitakötőre.
– Ó, megismertelek ezer között is – nyögte ki a szitakötő zavartan, mert öröm szorította el a torkát. És együtt repültek fel és le a Tisza habjai fölött, el-elveszítették egymást egy pillanatra, ilyenkor mindig a tiszavirág volt, aki ráismert „az ő szitakötőjére”. Aztán megint a fűzgallyra telepedtek.
Gyönyörű a ruhád – mondta volna tovább is a szitakötő, meg még mást is mondott volna, de a tiszavirág fáradtan csukta össze szárnyait, lila-arany ruháján esőcsepp csillogott, orrocskájára ökörnyáldarabka tapadt.
– Most már hazarepülök, fáradt vagyok – sóhajtotta a tiszavirág. – Holnap megint új ruha, holnap… holnap virágzás lesz, de hiszen tudod. Gondolj rám ma este – és mintha rámosolygott volna szitakötőre, de ez olyan szomorú mosolygás volt.
Hol van az otthonod, és mi az, hogy virágzás – akarta kérdezni, de a tiszavirág már elvegyült a tarka nép között. A szitakötő összecsukta szárnyait, és ott maradt még töprengeni a fűzgallyon, pedig már a csillagok is feltolakodtak az égboltra. Halványan emlékezett a végtelen időre, amikor még nagyon fiatal volt, akkor is kiült a folyó partjára nézni a nagy tarka tolongást, amire azt mondták az emberek meg az öregebb szitakötők, hogy az a virágzás. A Tisza virágzása. Aztán elmúlt az is…
Másnap, alkonyattájban rengeteg ember tolongott a Tisza-parton, fölmásztak a fűzfára, belecsörtettek a nádasba és úgy kiáltozták egymásnak: – Jön a virágzás! Odanézz, mennyien vannak…
De a szitakötő csak az ő tiszavirágját kereste. Ma még szebb volt, ruhája szebb minden ruhánál, minden sziromnál. Kék volt, mint az ég, mint a víz, mint egy tiszta könnycsepp. Táncolt kicsit, talán zümmögött is, és bizonyosan rámosolygott a szitakötőre.
– Én most elmegyek – mondta halkan, és szárnyával mutatta is, hogy útja a Tisza fölött messze-messze vezet. A víz lenn örvénylett, tiszavirágok százai repdestek a habok felett, evickéltek a víz színén, és – a szitakötő rémülten látta – merülnek el a mélyére, az elmúlásba.
Az ő tiszavirágja még ott lebegett, közel a nádbugához.
– Ne sajnálj, most fordulj kettőt, aztán megint visszanézhetsz. Meg fogod találni a te tiszavirágodat, ott leszek a többiek között, szitakötő. És, tudod, jövőre is lesz tiszavirág, és lesz tiszavirágzás – ezzel elreppent fáradt szárnyakon, kék virágruhája beleolvadt a többiek közé. Mire a szitakötő kettőt fordult a buga körül, nem táncolt és nem libegett senki a Tisza fölött, a víz azonban zaklatott volt és zavaros.
Az emberek hazaindultak, a folyópart elcsendesedett. A szitakötő nem mozdult helyéről, és nem hunyta álomra éjszaka a két kerek, zöld szemét. A gyerekek ezen az éjszakán álom nélkül maradtak.

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás