Gosztola Gábor lakástárlatán (Poétai plener, 6.)
Poétai plener. Szerkesztőségünk szervezi: kigondol egy élményt ígérő helyszínt, előzőleg megállapodik három-négy költővel, akik – miután elfogadták a játékszabályokat – ránk bízzák magukat, s adott időpontban, megbeszélt helyen: találkozunk. Megérkezünk a helyszínre, a költők letelepednek (mozgásuk azonban nem korlátozott), s harminc percben megalkotják a látvány-idézte verset. Átadják kéziratos művüket. Teremtettünk pici utócsiszolásra is lehetőséget: a poéta másolatot vihet haza – majd küldi a begépelt véglegest. Az eseményt a helyszínen készült felvételekkel dokumentáljuk.
Hatodik alkalommal Konczek József, Németh Péter Mikola és Pálfi Ágnes adta fejét a kalandra. 2017. június 17-én Gosztola Gábornál vendégeskedtünk. A festőművész szentendrei otthona – az odaadó társ, György Judit munkája nyomán – pincétől a padlásig kiállítótérré alakult, a teljes életművet átfogó tárlat megnyitója után kapták kézhez költőink a tollat és papírt.
A hely-ihlette fél órás versbe fogalmazás otthoni csiszolása ezúttal volt, hogy továbbfutott. A visszaérkező gépbe írt alkotásokat – most is: szigorítás nélkül közöljük. Az Átlényegít címet kapott vers Gosztola-vendégszövegeket is tartalmaz. (A szerkesztőség)
* * *
Konczek József
NASCENDA
…azaz megszületendő… Gosztola Gábor BÁBÁLLAPOT című akrilfestményére
a mester otthonában 2017. június 17-én
Türkizkék asszony, tetszel nekem.
Tavaszi nagy esőcsepp vagy. Átsuhansz a lelkemen.
Idomaid betöltik a vágyam.
Így szeretnélek… gyengéden, lágyan
élni…
lám, a képzelet!
Dicsérjed, mű, a mestered.
Ugye, tudod, hogy régóta ismerlek?
Arcomat csókolnám beléd. Hiszek Istennek.
* * *
Németh Péter Mikola
Á T L É N Y E G Í T
(GOS-parafrázis az 1972-es Mutatvány című versére)
Lehullott minden táj a halálról
Arcodon átsüt a Nap
…FOLYA-
MATOS
…EMLÉ-
KEID…
előhívott, megragadott negatívokon:
Csontomiglan + Csontodiglan
Voltomiglan + Voltodiglan
Holtomiglan + Holtodiglan
ü z e n e t e k – – Szótalanul
eltemetett közérzetek
a szentendrei Pap-szigeten
szakadatlan ásítozó dombok között
a vihar után megtért nyarak csöndjében földszaggal
érkeznek meg gyógyulásod ígéretei, gyógyszerekkel,
Prospero-i vágyálmaid hűséges kutyáival
tisztára nyalogatni sebhelyeidet.
Törköly-illat-ladik ring a Styx-Duna hullámain,
remegő lábakkal a vízen tanulsz meg újra járni,
és táncot lejteni is az
Arieli lágy szellők ölén ifjúkori szerelmeiddel:
az Égre virágzó Május-fák alatt.
DÍCSÉRTESSÉK KEGYELETTEL
a mennyei pulzáló rés forró combjaid között
lávaömléskor.
Ma még minden újjászületőben van,
ahogy tükör által homályosan látni.
ÍGY FOGADTASSON EL
LEGGYÖNYÖRŰBBEN MEGFESTETT
MONA LISA-MOSOLYOD -!-
(…..)
TÖREDEZZ!
töredezzél! — TÖREDEZZ! — töredezzél!
az Üde utca 7-ben,
ha megéri a G.G.-i lét,
ahogy a fény-vörös almokon
fuldokló kismacskáiddal cicázol még,
miközben észrevétlen
a sebes patakokból a Dunába ömlik a vér,
mintha az elíziumi mezőkre ömlenék,
ahol kitalállak majd magamnak megint!
– Mondod, mondogatod: –
Általam leszel újra,
mert először meg én láttalak,
kimaszkírozott nagyanyáink ölén, ahogy
páva- és fácántollas kalapkölteményeikben
modellt ültek Lilaruhás hölgyekként a mezőn,
a háttérben az utolsó reggeli fényében,
ahol lehajolt hozzánk az útszéli pléh-krisztus is
leányaink illatos hajába elrejteni gyógyíthatatlan sebeit.
Töredezz -!- Utasíts-!-
mert kitaszítható, aki itt hadakozni nem hivatott
Töredezz -!- Utasíts-!-
Ha nem érzed magadénak másképpen az Arieli Árnyakat (.)
De lesz még ideje az újjá születésnek
a czestochowai blues ütemére,
s a homlokomba szúrt töviskoszorú előhívja most
gyöngyöző vércseppekkel ezt a gyönyörű kuplét itt:
„a leányom – luxuriosis töredezve – luxuriosis
kitaszítva – luxuriosis kegyelettel – luxuriosis
összetörve – luxuriosis ha megéri – luxuriosis
pusztulása is luxuriosis Ám MISERERE -!-
ha nekem leggyönyörűbb.”
LEÁNYOM (!) – a feszület sebhelyes keze-feje átviláglik a felidézett
MASZKOKON + ARCOKON + ARCMASZKOKON
Hajkoronád aranyos gloriolává deríti a vért – Krisztusivá lenni, de
mindenáron, életre-halálra szóló mutatványa ez…bár..?
(LÁM a metaforikus lusta pszichózis mosolyomra ELKOMORODOTT)
(…..)
– bár kitalálhatnám kinek szólok utószor
de hangom i d e g e n –
CSAK az Arcot nézném … … … MÉG … ha lehet (!)
A FEKETE MADONNA ARCOT
(…..)
Testünkön át felénk fordul a lemenő Nap fénye (!)
kitaláltam előre: LUXIRIOSIS – dünnyögte – amint
gyöngyöző szájszegletében megláttam először és
utoljára unott mosollyal az életre szóló kérdést:
„Aztán mi végre az egész teremtés!?”
– míg Ő fohászkodva össze nem pakolta
szavanként Arany János-i gépezetét:
„Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.”
lehullott minden táj a halálról
Arcodon átsüt a Hold
(Széljegyzet: Gosztola Gábor MUTATVÁNY című textusát a KATEDRÁLIS irodalmi, művészeti és bölcseleti folyóirat III. évfolyamának I. száma közölte, 1993-ban – 12-13 p.) A szöveg ihlette ÁTLÉNYEGÍT című opusom lezárva 2017. Szent Iván hajnalán lélekben a lengyelországi zarándoklatra készülődve: Csensztokóba, a Jasna Górának, (Fény Hegye) nevezett magyar alapítású pálos monostorba, ahol szakrális performanszként a Fekete Madonna kegyképének koronájába helyezem el Arcmásomat. )
* * *
Pálfi Ágnes
MINEKUTÁNA
Helyszín (IV)
Gábor Gosztola
ma nálad kosztol a lélek
ITT
hol az éteri vendég
Péter,
a Turcsány
is némán nézi velünk
e pompás tárlatot
életed – ! – éltünk
vérszirom-ízű párlatát
netalán
TÁN!
(…)
ÍMHOL
látom amint
kiles egy hóka felhő mögül
s már bent is a lába az ajtórésen
és felpróbálja az összes kalapodat
ahogyan egyszer régen…
Két mellékdal
– Verssoraidból –
1
egünket harangok hasogatják
már egynemű temető minden évszak
s lehullik minden táj a halálról
2.
elrejt – elárul
pőreség nyári társa
elárul – elrejt
Lásd ehhez: Helyszín (I-II-III), in: Gosztola Gábor Beköttetett az elménk (Versek a múlt század második feléből), Napkút kiadó, Bp., 2013, 50–53.
* * *
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona és Kállay Kotász Zoltán fényképfelvételei (2017)
Cimkék: poétai plener, vers
