Fekete Anna: Út, végtelen (Három vers)
HÓHATÁRON
Kassai nénikéim szerint a tél, tavasz, nyár
fiatalos illúzió, szívügy: amolyan emberi dolog.
Hiszen örökös ősz van. Kicsinyes, de megállíthatatlan.
Akárhány anyát, apát, országot, szeretőt tagadsz le,
kínos kitartással hullni kezd az eső, ha lehunyod a szemed.
Amire nem gondolsz, az tönkremegy.
Amire vigyázol, az elpusztul vagy megbetegszik,
mintha halálra cirógatnád szeretetedben.
De valami megmarad, valami veled van,
mint a fogadalmi gyűrű, amit nem vethetsz le
egy pillanatra sem: a reménység az örökös télben.
A CSÓKOS EMBER
Boldi bácsit a nők tették sírba. A fahéj-illatú,
lila hálóinges, reggelenként melltartópáncélt öltő
asszonyok. Ne mondja, Boldi, szóltak mosolyogva,
mikor nagybátyám a főutcán köszönt nekik.
Ne mondja! Na, ne mondja!
Szegény Boldi bácsi szólni sem bírt. Csak állt ott,
a kalapját levéve, szolidan, engedelmesen.
Mikor meghalt, féltem a párnájához érni.
A párnahuzat forró volt, de az arc már jéghideg.
ÚT, VÉGTELEN
Rendes asszony sohasem pihen.
Ha végzett a mosogatással, ha letörölte,
elrakta, megcsinálta, akkor kötelességtudóan
átadja magát a kétségbeesésnek. Bánkódik
a tárgyak kopásán, lassú árulásán, de lélekben
azért befejez egy szerelmes levelet, amit húsz éve
nem küldött el. Pedig.
Rendes asszonynak a vonatút az igazi pihenés.
Ül nejlonharisnyásan, a menetiránnyal szemben,
összezárt térdekkel. Ölében gondosan csomagolt
csirkés szendvics, a táskában pár szelet zserbó,
néhány karika citrom, mert minden megtörténhet.
Csak másfél óra Pozsony. De okos nő sehova sem
megy aszpirin, tű, cérna, pótszemüveg nélkül.
Ilyen útra felkészülni napokig tart. De talán kevés
egy élet is, hogy minden árulásnak elejét vegyük.
Illusztráció: Cristian Schloe festménye
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
