Botos Ferenc: FÁK (haibun)
Hamvas Béla emlékezetére
az emeleti ablak előtt bontakozik ki évről-évre, illatok ígérete,
Jákob lajtorjája, ismétlődő dallamokat kottázó ágak, levelek,
kibomlik a diadalmas virágkorona, rovarok toroznak vígan,
a madarak mindent értenek, árad a hárs ezeregyéjszakai
illatáradata
erdei ösvény a hegyoldalban, odalent szűk völgy sötétlik,
hirtelen ugrik elénk a fa, csomós gyökerein megpihenhet
a vándor, kigombolyult fonálként égbe rohanó ágak, háncsban,
levélben lüktető ősi zöld vér, a hárs zömök törzse felett csillagok
járják köreiket éjszakáról-éjszakára
bükkök gót ívén
lángoló monstrancia
a felkelő nap
díszruhás király
gyémánttüzű harmatban
az öreg platán
vén hárs hegyélen
sziklához gombolyulva
levele sincsen
folyópart, fűzfa
gyökéroltáron ülő
hajléktalannal
madárcseresznye
habfehér köntösében
szökken az égre
erdőhatáron
bíbortüzű prelátus
tavaszi vérbükk
szurdok falához
szoruló holt juharból
sarjad egy fenyő
ősöreg tölgyfa
terebély lombján suhan
angyalszárny idő
cinkék a nyárfán
az utolsó aranynap
gyönyörű búcsú
pókfonál köt még
hulló levelet ághoz
végső haladék
késő őszi szél
Silvanus rőt palástját
hordja szerteszét
egy tündérkönnycsepp
téli ágról, reszketve
arcomra hullott
Illusztráció: “A Fa Szeme”
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
