Mondd meg nékem, merre találom…

Vers juliabar

február 14th, 2020 |

0

Barna Júlia két verse

 

a vándor
az igenlés a tagadás csábít
aztán kinyitja zsákutcáit
a sarkok nélküli gömbölyűség untat
a talmi csillogás ürességet ásít:
más erőterek vonzanak
ahol dajkál magában a táj és marasztal
a megművelt szőlő békessége
a fény megszólal
a zene színeket szór a szürkeségbe
ahol cafrang-ruhájából kibújik az ősz
és látom a lét csupasz szerkezetét
nem várom biztonságos helyen
míg az ereszen elcsorog a tél
a végtelen utak a távolság
orsójára tekerednek
tetten érem a fény változásait
az évszakokban és a napszakokban
emlékeim örökkévalóságába hímezem
a hiányjelként égre nyilalló
víztől csepegő faágat
szél-támadta leveleivel:
depresszióba lejtő töprengések helyett
odamegyek ahol tágas szabadságot sejtek
a rab
megtiport létedből felszálló
nemvalóság-csúcsok közt kanyargó
csillám-körökön Napig táguló
szabadság-látomás kápráztat
embernyi méreted szorításában
(a DNS kettős spirálja a véges élet
és a gravitáció tart fogva)
a tűrt rabság megaláz
– máshol lennél és másmilyen –
a bilincs és a szégyen lehull rólad
szerencsés esetben
ha mélyen alszol és az éjjel
szokatlanul szép álmokat érlel
de nappalaid nem tudnak
más életbe szabadulni:
végtelenre vetülő
földnek verődő álmodó
magaddá zsugorodsz

 

 

Illusztráció: Paul Émile Chabas, astrophotography

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás