B. B. Nala: Álmom egyesül Nap sugaraival (versfüzér)
*
Szív alakú aranyhárfán szól az ének
Kéklő Égbolt, csodaforrás, naplemente,
Te lettél a fénysugár az életembe’.
Hisz amikor a vízesésben megcsodállak,
Dala csendül a forró nyár alkonyának.
Kék szárnyú madár csendíti fel mesémet,
Pillantásaimmal a lelkedhez érek.
Magadba foglalsz, akár a felhőt az Égbolt,
Csöndbe tűnnek a percek, ám a hárfa még szól.
Vágyam aranyhúr a szerelem hangszerén át,
Soha nem hittem, hogy örök szenvedély vár.
Dala csendül fel a nyári alkonyatnak,
Megrezzennek a szélben a vadrózsaajkak.
Én egyetlenegy dalt százszor újraélek,
Szív alakú aranyhárfán szól az ének,
Felcsendítve, mit a szívem rejt magába,
Érted égek szüntelen gyönyörre várva.
A Nap sugárzó fénye
Rád gondolok én az álmok tengerén hajózva,
Lágy hullámában tükröződik minden perc és óra.
Te jelented nekem a napsugár meséjét,
Álmodozó szívem a gyönyört újraéli.
Hiszen minden egyes álmot nekem te jelentesz,
Szivárvány hidalja át a szerelem-tengert.
Minden pillanatban Szívem, csak feléd hajózom,
Az elfojtott szenvedély dalt ébreszt álmokon túl.
Te lettél számomra a napsugár meséje,
Táncot járnak a szelek száz csodát ígérve,
A szerelem tengerén sodorva hullámot,
Te vagy, kit a víztükörben százszor megcsodálok.
Varázserőd számomra a Nap sugárzó fénye,
Szívem felsóhajt, ha az álmok visszatérnek.
A szivárvány a szerelem-tengert áthidalja,
Mit tehetnék, hisz nem tudok betelni sugaraddal.
Te jelented számomra a perc csodáját,
A szerelem tengerét érted hajóznám át.
Úgy hatsz lelkemre, akár a Nap sugárzó fénye,
Nincs nekem más gyönyöröm, csak a létezésed.
Amikor a szavak halkulnak el
Rád gondolok, amikor a tearózsaszirmok megremegnek,
Az éj szerelem-démona henna-szívet rajzol tenyerembe.
Égő szívem felsóhajt az álmok csillagkönnyes éjjelén,
A szavak elhalkulnak, hiszen a lelkem teérted ég.
Álmaim dala csendül, amikor a Hold kél az Égre fel,
Mesélnék egyetlen percről, ám szerelmes szavamra csönd felel.
Amikor táncát járja a szél a tearózsaszirmon át,
Sugaraiddal Szívem, áthatod a merengő homályt.
Megszállottad lettem én, ki egy perc csodára esküszik,
Te jelented számomra a hajnalon ébredő Nap tüzét.
Amikor a hajnali szél a bőrömre rózsaszirmot ejt,
Álmaim dala hangzik, amikor a szavak halkulnak el.
Te vagy nekem az ütem a felcsendülő gitáron át,
Szüntelen imádlak én, ahogy a Föld halad a Nap nyomán.
Szétszóródó sugarak közt elvarázsolt aranyszárny kering,
Szerelmes dallá válik a szó, mit a szívembe zártam én.
Eldalolnám, hogy számomra a kelő hajnal meséje vagy,
Mit tehetnék Szívem, hisz Sorsom örök szenvedélye halk.
Ám olyan vagy lelkemnek, akár a Napnak a hélium,
Illatot szór a szelekben a táncoló tearózsaszirom.
Az ébredő Hold ezüstfénye
Szerelem-szentély kék kupolája tükröz egy álmot, a Hold fényét,
Dal egyesül a szél sóhajával, szemem a csillagok felé néz.
Lázas ütem a perc gyönyörében, titka a csendülő gitárszónak,
Neked mesél álmot ígérve, sugaraddal tűzzé változtatsz.
Kék kupola, az éj meséje, áthatja a tűnő perc varázsát,
Amikor a Hold kél az Égre, a szerelem-tündérek neked játsszák.
Eldalolják, mit a szívem rejt, az éj álmát napjaimba loptad,
Elvarázsolt hangszeren cseng, melyet a tűnő perc vált valóra.
Szerelem-tündérek mesélik, daluk a csillagok felé száll,
Az álomba újra visszatérnék, mely gyönyört ébreszt száz mesén át.
Álom-csillag a kék kupolán át, tükrözi örök szenvedélyem,
Áthatotta a köd homályát az ébredő Hold ezüst fénye.
Szerelmes vágyam, az éj meséje, titka a csendülő gitárszónak,
Álom-szentély kertjébe érve, a szirmokkal szélként játszom majd.
Szenvedélyem elixírium
Halk szelek tánca a vallomás, úgy csendül, akár a hajnali ének,
Áthatja a merengő homályt, örök lángja a Nap tüzének.
Szenvedélyem elixírium, mit sziklán át cseppent a forrás,
Halk suttogás az ajkaimon, a vágy vérvörös szirmát kibontják.
A szétszóródó napsugarak, amikor a szél táncot jár a fák közt,
Amikor egyetlenegy pillanat égő szívemmel babonát űz.
Úgy hatottál át, akár a dal, meséje Nap formájú fáklya,
Felkelti örök vágyamat a hajnalok merengő homálya.
Vérvörös szirmokkal táncol a szél, amikor egy álmot újraélek,
Nap tüze kelti az álmok hegyét, a halk szelek az ágakhoz érnek.
Megérintenélek ezerszer én, mint a szél, oly simogatóan,
Madár dalával kelti mesém a szerelmes hajnali óra.
Napsugár meséje a virradat, amikor sziklák közt cseng a forrás,
Rózsák nyílnak a sziklák alatt, illatot szórva a völgy-úton át.
Álmom egyesül Nap sugaraival
Álmok dala hangzik a virágzó szigeten,
Ha kibontja a napsugár az amarilliszeket.
Te vagy az életem, hisz féltelek nagyon,
Örök szenvedélyemről vágy madara dalol.
Szerelmes dalával titkom mesélve el,
Álom-harmatot rejt az amarillisz-kehely,
Csillagként bujkál tűzvörös szirmaiban,
Álmom egyesül a Nap sugaraival,
Merengésbe tűnő lázas hajnalon
A szerelem-madár folyton neked dalol.
Amarillisz-kehely rejti el a mesém,
Mit szirmaiba ejtett csillagként az éj.
Vágyak dala hangzik a szélben szüntelen,
Megvallanám százszor a virágzó szigeten.
Te vagy az álmom, a kelő napsugaram,
Felröppen a szélben a szerelem madara.
Hogy sorsom üzenetét neked vigye el,
Ha kibontja szirmait az amarillisz-kehely.
Éji gitár, tűnő percek, sóhajok
Olyan számomra a felhangzó szerenád,
Mint az ezüstfüggöny a boltíveken át,
Melyet fellebbent a teliholdas éj,
Dallá vált bennem, mit meg nem vallhattam én.
Éji gitár, tűnő percek, sóhajok,
Ezüstfüggönybe szövődnek a csillagok.
Úgy hatsz át, mint szenvedélyek mámora,
Halk sóhajként ébreszteném álmodat.
Álom-harmat lennék én a bőrödön,
Megvallanám, hogy te adsz nekem gyönyört.
Imádatom gitár csendítette fel,
Hisz szavakkal elmondani nem lehet.
Oly gyönyört érzek, mit sohasem hittem én,
Mit kitár az álom, mesék boltíveként,
Vallomásaim csendülő dallamok,
Mesélik, hogy vágyam örökkévaló.
Az éj nimfái neked dalolnak
Fáklya tüzében izzik a félhold,
Dallá teszi az éj meséit,
Szüntelen a véremet szítod,
Az álomba folyton visszatérnék.
Hozzád láncol a Sors végtelenje,
Szenvedélyek tűzsugarán át,
Éj láncáról csillagok peregnek,
Felhangzanak az ezüst hárfák.
Érintsd meg a végtelen láncot,
Az éj nimfái neked dalolnak,
Énekük egyesít száz és száz szót,
Érted merengek vágyakozva.
Fáklya tüzében izzik a félhold,
Dallá téve bennem a vágyat,
Égő szívem elandalítod,
Éj tükrében téged csodállak.
Sorsom varázsa álom-eső,
Tenyerembe csillagként hullik,
Vágyak dala lázasan csengő,
Egy álmot napjaimba lopnék.
Szívembe rejtve a csöndes álmot,
A vágyat, mit nem vallhattam én meg,
Megcsillanó ezüst hárfákon,
Felhangzik száz nimfa meséje.
Vágyam megvallanám ezerszer,
Egyesül álom és varázslat,
Lázas, gyönyörködő szemekkel,
Éj tükrében téged csodállak.
Nap sugarában érik a datolyafürt
Mint szitakötő a Nap sugarán,
Olyan a szívem, ha csodára vár.
Oly illatozó a datolyafürt,
Megvallanám, hogy a szerelmem örök.
Megcsillan az aranyhíd a patakon,
Minden egyes percben feléd haladok.
Te vagy az álom, mit a sorsom ígér,
A szó, mit el nem mondhattam soha én.
Sokszor úgy érzem, hogy örök a nyár,
Szitakötő lennék a Nap sugarán,
Hogy álmokon túl átölelhesselek én,
Úgy élem át a percet, akár a mesét.
Te vagy a virágnyílás a reggeleken,
Minden pillanatban a csodát keresem.
Illat szálldos, melyet felkavar a szél,
Az álmok szitakötője újra visszatér.
Hisz nem éltet engem más, csak a perc,
Örök vágyamat a szél suttogja el.
Hiszen te jelented nekem a nyarat,
Az aranyhídon szerelem vándora halad.
Nap sugarában érik a datolyafürt,
Vágyam aranyszárny a mandala körül.
Szitakötőként szállnék, hogy elérjelek én,
Nem ölelhetlek, ám sugarad enyém.
Álom-könny a sivatagi rózsán
A Nap máglyaként kél a virradatban,
Szenvedélyem végtelen mese.
Álmom sivatagi rózsa ajka,
Lágy szirmai csillagkönnyesek.
Túl az éjen, túl a hajnal álmán,
A neved lázasan suttogom,
Száz-száz szó a szerelem dalán át,
Kéklő Égen felhő vándorol.
Mit mesélnek a vonuló felhők?
Ha az Eget a napsugár átszövi.
Vágy dala hangzik a végtelenből,
Egyesülnek az éj esküi.
Álom-könny a sivatagi rózsán
Tündökölve csillagként pihen.
Mint aranyszárny a napsugarakon át,
Olyan teérted égő szívem.
A Nap máglyaként kél a virradatban,
A tűnő perc felhőként vándorol,
Szárny röppen a szélben szívalakban,
Túl a hajnali csöndes álmokon.
Imádatom arany máglya lelke,
Amikor az arcod nézem én,
Álom egyesül a harmatcseppel,
Magával ragad a szenvedély,
Mint a szél a sivatagi rózsát,
A lelkemet úgy érintve meg,
A tűnő perc, mint vágy madara, úgy száll,
Hasd át csoda-amulettemet,
Érintsd meg a lelkem sugaraddal,
Hisz ébred is rólad álmodom,
Szerelmes dal száll a sivatagban,
Harmat csillan a lágy szirmokon.
B. B. Nala a 2022-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott alkotója
Illusztráció: fh. G. Narayan
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
