Lukács András: Egyedülálmodó
•
A magány hintója jött értem.
Zörejek egy távoli szobából
A kisgyerek alszik, ő még tiszta
tudott maradni, de én egyre
inkább érzem a farkasokat a
lelkemben.
Mi bajunk? Miért szórtuk tele
a múltat a jelen kétségbeesett
hangjaival?
Napfényen hintázó jeget látok,
amit valaki letör, aztán itt állok
távol attól a hajótól, ami reggel
elvitt innen.
Álmok, átkok, szitkozódások ezen
a márciusi estén. Az elmúlt tél
lelkembe írt egy üzenetet:
a szabadság madarai itt vannak
veletek.
Illusztráció: fd. rajz: D. P. Wesley
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
