Radnai István: antifóna
körülöttünk sivataggá lett
de örvendezzenek a kövek
esőket hoz a jövetele
virágot hoz a puszta kopár
a lélekmag is csírázik már
illatszőnyeget terítene
időbe a távolság ura
az időtlent már elküldötte
így dicsőítsük alleluja
körülöttünk sivataggá lett
meredeznek a kormos kövek
folyók ölén a kiszáradt fák
áldozatok ártatlan vére
alvad a bombák torz kelyhébe
esőt váró mag perzselt virág
a kifagyott lélek az ember
a magából kifordult kivág
a félelemtől szólni nem mer
poklok tornácán örök percek
gyertya pislákol lángja reszket
mikor könyörül az időtlen
éled-e a kormos karácsony
születetlen üres a jászol
keljen remény még az időkben
fiát küldje a távol ura
mielőtt tengelye kizökken
zeng a szikkadt föld alleluja
Megjegyzések
1. Nem tévedés az antifóna, a versszakok, mint a szólamok, felelgetnek; 2. Alapige: Iz 35,1-6a.10 (R. I.)
Illusztráció: ‘Antifóna’
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
Egy darabka belőlem (Óczy versei) →
Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei) →
