Hellman Borbély Andrea: Korona és tömés

♦

A reggeli kávé illata az egyetlen dolog, ami normális hangulatba tudta hozni Magdát. Pizsamaszokásait már évek óta szentségnek tekintette – kávé, törökülés a kanapén a kertre néző ablakok előtt, telefon, Wordle és a New York Times cikkei. Ez az ő ideje volt, amikor senki sem zavarhatja meg ezt a szent rituálét.

Amikor a telefon csörgött, enyhe dühvel váltott applikációt. A kijelző „Egészségügy” néven jelentkezett. Nem emlékezett, hogy melyik kontaktot címkézte fel így.

– Jó reggelt! A fogorvos rendelőjéből hívom. Van egy szabad időpont ma reggel, ha szeretné. A koronához és a töméshez.

Magda szíve kissé megdobbant. Hónapokkal ezelőtt örült, hogy a kezelés időpontját a messzi jövőbe tudta csúsztatni. A fogorvos soha nem volt kedvenc programja.

– Mikor tudna jönni? Fél tízre vagy tíz órára?

Még mindig pizsamában volt. A napját egészen másképp képzelte el. De valami belső kötelességérzet – hogy igent mondott a várólistára, amikor időpontot kért – arra késztette, hogy beleegyezzen a korábbi időpontba.

Amikor azonban készülődni kezdett, rádöbbent a problémára. Nincs autó. A férje és a fia mindketten elvitték a kocsijukat, és őt itt hagyták járgány nélkül, négy kilométerre a fogorvostól. Harminckét fokos hőségben odafutni elképzelhetetlen volt.

A Lyft alkalmazását böngészve a legolcsóbb opciót választotta – akadt egy fekete Dodge, ami nyolc percen belül ott lesz, mindössze 8,50 dollárért. Ez az összeg elfogadhatónak tűnt, alig százaléka csak a várható fogorvosi számla önköltségi részének.

Amint kilépett a nagy házból, megállt egy pillanatra a gondozott gyepnél. Nagyon szép környék magas fákkal, makulátlan portákkal. A sövényt egyenesebbre nyírathatták volna. A virágágyást gyomlálni kéne, ne felejtse megkérni a fiát este. Ez a környék, amit otthonnak választottak, megkövetelte, hogy minden tekintetben pontosan kövessék az elvárásokat. A színvonalból semmit sem engedhettek.

A fekete Dodge pontosan érkezett. Egy középkorú nő ült a volán mögött, Alice volt a neve. A jármű… az autó nem olyan volt, mint amire Magda számított. Öreg, ütött-kopott, foltokkal az ülésein. A lehúzott ablakok árulkodtak arról, hogy a légkondicionálója nem működik.

Magda első reflexe az volt, hogy körülnézzen, nem látja-e a szomszédok közül valaki. Ők biztosan nem szállnának be egy ilyen autóba. Minden érv ellene szólt: összekuszálódik a haja, izzadt lesz. Mit szólnak a fogorvosnál, ha ezzel a kocsival érkezik.

Nem volt már idő másikat hívni. Megpróbált visszaemlékezni a régi sárga taxikra. Azok is ilyenek voltak, rozzantak és kellemetlen szagúak, csak azok használták őket, akiknek nem volt pénzük saját autóra. Talán nem kellene olyan szigorúan ítélkeznie.

Hogy bűntudatán enyhítsen, beszélgetésbe kezdett Alice-szel, eltökélten, hogy nem fogja megemlíteni a kocsi állapotát. Mondta, hogy a fia az előző nap durrdefektet kapott, és alig tudta elhagyni az autópályát. Nem csak új gumi, de új kerék is kell az autójára. Igaz volt. Aztán hozzátette, hogy a két tizenéves fia több autót tett tönkre, mint amennyit meg tud számolni. Nos, ötig azért tudott még számolni, de a lényeg igaz volt.

– A tinédzser fiúk és az autók nem passzolnak össze – sóhajtotta.

Alice megosztotta vele, hogy a lánya nemrég vett egy autót egy dollárért. Magdának eszébe jutott, hogy az talán épp az ő autójuk lehetett, amit adólevonás céljából adományoztak, miután a fiúk tönkretették.

– Legalább jó helyre került – gondolta magában, és valami kis elégedettséget érzett.

El akarta mesélni, hogy a lányának soha nem volt balesete, de aztán eszébe jutott a lehasogatott gumik esete. A szomszéd, aki nem tűrte az örökölt Oldsmobile-t az utcájában, mert azt állította, hogy csökkenti az ingatlanjának az értékét. Aztán már nem is szövegelt, csak folytatta a gumik rongálását, a lányának sorozatos vészhelyzeteket okozva.

– Vannak emberek, akik kívülről normálisnak látszanak, de belülről rettenetesen kegyetlenek – mondta inkább.

– Milyen igaz – válaszolta Alice.

Valami megérintette Magdát Alice hangjában. Jobban megnézte a nőt. Nagy keze volt, nyakán régi sebhelyek, az arca aszimmetrikus és mintha egy foltban hiányozna a haja. Akkor döbbent rá, hogy ez egy szerencsétlen asszony, aki taxizással próbálkozik, hogy valahogy megéljen. Talán ez az az autó, amit a lánya egy dollárért vett, hogy legyen neki mivel fuvaroznia.

– Nem lesz szép napom – próbált változtatni a témán. – Koronát és tömést kapok.

Alice odavezette egészen a fogorvos ajtajáig, látszott, ha tehetné, közvetlenül a kezelőszékhez szállítaná. Eddig nem sokat beszélt, eltakarta a hiányzó fogakat az arca bal oldalán, ami az utasának addig nem is volt látható.

– Bárcsak el tudnék jönni én is. Bárcsak lenne pénzem pótolni azokat a fogakat, amiket a volt férjem kiütött.

Abban a pillanatban Magda azt kívánta, hogy helyet cserélhetnének, és ő vezethetné Alice-t egyenesen a fogorvos kezelőszékéhez. A társadalmi távolság, amit pár perccel azelőtt természetesnek érzett, hirtelen elenyészett közöttük a valódi fájdalom súlya alatt.

A két asszony között megállt az idő. Az egyik a kényelem fogságában, a másik a túlélés küzdelmében maradt. És a fogak, ezek az apró, fehér szimbólumok, egyszerre csak mindkettejük számára mást jelentettek, mint amire eddig gondoltak.