Molnár Gábor: Rögös
régtől rúgott rögöm rököny,
tapos rajtam elfeledett,
száraz szelű csend
elidőzik, kísért, bámul,
sátánsötét nappalokon,
a káosz rakta rend
mert renddé rándul
az ártás,
sánta szívet nyerni
s a tisztának kell
önnön vérét
szórni, halni, nyelni
randa szavam lelketlenül
düh dagonya
károm
balga bégés búg belőlem,
s bűn pusztában bárányodva,
Isten füvét rágom
üres imám ég
el a semmiben,
tökfilkókkal kénytelen
kelletlen vagyok,
vágyak karneválja…
mind érvénytelen
…szent szitkokkal átkozom
lányom, szépem, tengerem,
áldott só a létben,
értetek imádkozom
Ezek is érdekelhetik!
Tornai Xénia: Testamentum (versek) →
Juhász Anikó: Biblia, történetek, huzalok (versciklus II. rész) →
Mi itt maradtunk – Végh Tamás versei →
