Marton Árpád: Amikor (versek)
•
Amikor
Amikor meghalsz, az
is csak egy év lesz a többi között:
lángoló nyár, savanyú ősz,
zord tél, reménylő
tavasz. Semmit sem
számít, hogy nem vagy,
nem leheled be az
est illatát. Egyszer csak
nem leszel már, és ez oly
egyszerű képlet: nem lenni
könnyebb, mint lenni.
Talán éppen ezért.
*
Előjel
Méláz az őszi bánat.
A felhők földig érnek.
Ázott törzsén a fáknak
lecsordul az enyészet.
Maholnap nyár lesz újra.
Kalászszag száll a földről.
De lelked már az Útra
készül. S fél a jövőtől.
*
Nagyhétre
Most a Sötétség Angyalai
tartják fogva a Földet.
Némák a Húsvét hajnalai.
Ónszín, savanyú könnyek
fakadnak sebzett fákon.
Elvetélt, némult álom
kószál a tarlott erdőn.
Vonyít a szél. Nyár nem jön.
*
Nyárderék
Most szinte kézzelfogható a csönd.
A dolgok színén úgy szüremlik át,
hogy lent nyugalom árad, s béke fönt.
Varázsütésre megállt a világ.
A felhők lassan úsznak, és a Nap
mögöttük szótlan pásztor módra jár.
A lét nagy rétjén dúdolva halad
a telt Idő s a ringó léptű nyár.
*
*
Illusztráció: W. Crane
Ezek is érdekelhetik!
Benkő Ildikó hálaversei →
bejutni a résen (Molnár Csaba Bertalan versei) →
Csáji László Koppány: Medvekör →
