Alfred Noyes: Az útonálló
ELSŐ RÉSZ
A szél dühös áradattal elterült a fák között,
A hold, a holtak uszálya, a fellegekbe költözött,
Az út szalagja lefolyt a setét mocsár felett,
Amint a betyár beért –
Beért – betért –
Lován a betyár az öreg fogadóhoz érkezett.
Fején elegáns kalap ült, az állán zsinór futott,
Vörös kabátja feszült, amikor közel jutott;
Finom ruhája simult, a csizma a térdig ért!
Nemes paripán suhant,
A pisztolya csillant alant,
A bársonyos ég ragyogott, nyakékkel is felért.
Kopogtak ott a paták, a kietlen udvaron át,
Bezárt kapualjba ért, csak az este adott parolát;
Fütyült egy ismerős dalt, az ablak alá osont,
Hol a gazda lánya várt,
Szénszemű leánya várt,
Ki egy szerelem szalagot sötét hajába font.
Az ivó öreg udvara kél, éled akár a kovász,
Egy sötét alak áll lesben, a fehér képű lovász;
Beesett szeme ég, eszelős, fakó haja durva kóc,
De szerette azt a leányt,
A piros-barna leányt,
Kutyaként lapult, fülelve mit suttog a martalóc –
„Csak egy csókot adj babám, ma még karavánt lesek,
De reggel a kinccsel én egyedül veled leszek;
Ha mégis utánam erednek, nyomomban egész napon át,
A holdsugárnál keress,
A holdsugárban te less,
Te, holdsugár vezess, kijátszok ezer katonát.”
Felült a lovára menten, alig érte el kezét,
Haját kibontotta a lány, felajzva a kedvesét,
Amint a nehéz illat eláradt feléje ott;
A betyár hajába csókolt,
(Selyem fürtje, de jó volt!)
Utána egyet hajbókolt, és nyugatra vágtatott.
MÁSODIK RÉSZ
Epekedve, egész nap őt hiába kereste a lány;
Arany este egyre leste: merre járhat, ez talány,
Amint a mocsár setét lett, a fehér út lefolyt belé,
Egy osztag, ím menetelt–
Menetelt – menetelt –
A király katonái jöttek az öreg fogadó felé.
Semmibe véve a gazdát, vedelve árpa sörét,
A lányt megkötözték, kezükben a puska, sörét;
Bekötve száját kettő az ablak alá letérdelt,
Az ablakokban a végzet várt;
Az egyik sötét kínt zárt;
Hisz a lány a veszélyt látta, amint az úton fény kelt.
Fenyegetve, gúnyolva, feszesen kötötték ki őt;
Durva csókokat loptak, elütve a lusta időt.
Puskavégre helyezték, „No, most lessed a lovát!” –
A holdsugárnál keress,
A holdsugárban te less,
Te, holdsugár vezess, kijátszok ezer katonát.
Titokban a kezét csavarta; a sok csomó kitartott!
Nehezen haladt az idő, a sötét kínt takart ott!
Verejtékben erőlködve, érezte a serkenő vért,
Mire éjfélt ütött az óra,
Új napra virradóra
Elérte végre a célt! Az ujja a ravaszhoz ért!
Egy ujja hegye érte csak el, de többre már nem tört!
Felállt, fel eltökélten, a puskavégen állt őrt,
Levegőt is alig vett ő, meg se’ mozdult, nem neszelt;
Hisz az út olyan pőre,
Lesett a puskacsőre;
A vére lüktetett, meg ne gyanítsák, amit kieszelt.
Kop-kop, kop-kop! Hallják-e? Valaki ott fenn ügetett;
Kop-kop, kop-kop, közelít? Miért adták a süketet?
Hol az út szalagja lefolyt, a hegygerincen épp,
A betyár közelít, vágtat,
Vágtat, vágtat!
A lövészek célra szegeztek, a lány előre lép.
Kop-kop, a fagyos csendben! Kongása az éjbe fúlt!
Közelebb, egyre közelebb! Orcája szinte kigyúlt!
Szeme tágra nyílt akkor; egy utolsó levegőt vett,
Az ujja lőtt a sötétben,
Tüzelt a lány a sötétben;
Meglőtte magát az éjben, a halála jelzés lett.
A betyár lován elriadt; nem tudva hátra ki maradt
A puskára dőlve, vérbe fagyva ki ragadt!
Mire megtudta pirkadt, arca fehérre változott,
Mert meghalt a babája,
Tüzes, éjszemű babája,
Ki egész nap őt várta, ki mindent feláldozott.
Vissza esztelen rohant, az égre dühös átkot szórt,
A fegyverét kivonta, lova felverte a port!
A kard ragyogott kezében; a kabát feszült vállán,
Amikor lováról lelőtték,
Mint veszett kutyát lelőtték,
Vérbe fagyva hagyva, a paszománnyal az állán.
…
Beszélik: amint a szél kereng a fák között,
Ha a hold a holtak uszálya, a fellegekbe költözött,
Ha az út szalagja lefolyt, a mocsár levetkezik,
A betyár közelít, beér –
Beér – betér –
Lován a betyár az öreg fogadóhoz érkezik.
Kopognak ott a paták a kietlen udvaron át,
Bezárt kapualjba ér, csak az este ad parolát;
Fütyül egy ismerős dalt, az ablak alá oson,
Hol a gazda lánya vár,
Szénszemű leánya vár,
Ki egy szerelem szalagot sötét hajába fon.
Pálfy Erika a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott műfordítója.
Illusztráció: Alfred Noyes
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
