Napút-köszöntők (22.)
Iancu Laura: Az egyik részemről
Olvastam valahol, nem is tudom, minek nevezzem, mondjuk úgy, egy igazságos állítást, amiben a következő tétel állt: „A történelem olyan valóság, akivel szemben nem tarthatunk távolságot, mihelyt harmadik személyben beszélünk róla, bálvánnyá változik”. Azt már megégett bőrrel magam teszem hozzá, hogy bizony a bálványok csúfot űznek az emberből. A hamis isten telhetetlen, nyughatatlan, egyre többet akar s majd mindent is. Kifoszt. Kivégez. Végül: otthagy. Nem tartok távolságot a történelemmel, mert a történelem a részem, és akárhonnan nézem, a történelem sem erőlteti rám magát, nem tetteti magát többnek sem, mint ami. A Napút folyóirat a történelem része és az én részem is. Itt jelent meg először nyomtatásban versem. A Napútban mindent szerettem, ami és amilyen volt. A tükörfehér színét, ornamentikához illő betűit, tarkaságát és tágasságát, az állandót s az újdonságok véget nem érő izgalmát, az emberi alkotókészség vitalitásának hiteles felmutatását. A tények makacs dolgok – mondjuk közhelyszerűen. Nem az elfogultság, hanem a hála mondatja velem. Méltó és igazságos belátni és megvallani, hogy bizony mindent kaptam. A Napút pedig nem tartotta vissza és nem másnak adta mindazt, amit általa kaptam. Jól van, te hűséges, derék szolga – mondja a példabeszéd (Mt 25, 21). Eszembe jutnak itt Ravasz László szavai: „A rossz dolgok mindig uralkodnak – mondja, a jó dolgok pedig szolgálnak”. Ugye, nem a dolog rossz, hanem mert uralkodik (elnyom), és nem a dolog jó, hanem mert szolgál. Minden, ami nem szolgálat, hatalmi kérdés. Mondom, holott elég volna csak felnézni az égre.
Illusztráció: Napút-köszöntők
Ezek is érdekelhetik!
Dóczi Székely Gábor: ÚJABB SZENTENCIÁK →
Bene Zoltán: Vonatutak →
Hoicu történetei Maszugi mester előadásában (Erumu-ha művéből magyarul kihámozta Sziluko Ishuka*) →
