Jankovics Marcell (1941-2021)
Evidentitás
Sok egyedi értéket őriznek Jankovics Marcelltől a Napút oldalai a kezdetektől az utolsó lapszámig. Írások, rajzok, interjúk, Káva Tékányi tanulmányok: szeretett „velünk való” volt ő mindig, adta önzetlenül gondolatait, tudásait – esteken is, konzulensként ugyanúgy. Rá emlékezve – ahogy Napút-körünk és kedves szerzőink esetében gyakoroljuk – Napútközléssel idézzük meg őt; esetében a tucatnyiból néggyel.
Gondolataira, futamaira, érvmenetére visszalapozhatunk – ekként is őrizzük emlékét. S magunkban mélyen. Gyászoljuk. (A szerkesztőség)
***
Leginkább magyar vagyok. Kereken 37%-ban. Emellett van bennem – arányuk szerinti sorrendben – szlovák, örmény, horvát, lengyel, osztrák vér is.
Apai (Jamniczky) nagyanyám szlovák volt, de nem teljesen. Anyai nagyapja lengyel volt (Karczewski). Valamennyi szlovák vér keringhetett anyai (Marczell) nagyanyámban is, mivel Remenyik lány volt az édesanyja. (Igen, az a Remenyik.) Apai részről Meszlényi szépapámnak a felesége osztrák (Koffler) lány volt, a vezetéknevem horvát eredetű. Viszont Jankovics Dániel szépapám anyja magyar volt: Irsai Szabó Jozefa.
A sok szláv vér kiüt rajtam, nagyobbrészt a dinári típusba sorolom magam. Sorrendben a nyugat-dunántúli Meszlényiekről, a bazini Jamniczkyakról, a székely Barthákról és a csallóközi Marczellekról tudok a legtöbbet, az örményeimről a legkevesebbet.
Itt jegyzem meg, hogy a kevertséget minden tekintetben előnynek tartom. Csak hogy a legkézenfekvőbbet említsem: a génkeveredéssel csökken a statisztikai valószínűsége bizonyos öröklött hajlamoknak és betegségeknek. Másfelől, ha az ember olyan szerencsés, hogy mind az apai, mind az anyai ág örökíteni tud valami jót – esetemben rajztehetséget –, azért csak hálás lehet felmenőimnek és a sorsnak.
(Napút, 2015. 3. p. 74-75.)
Magyar identitás tudata?
Velem született, és érintetlenül megvan. Szerintem az enyém tiszta. Nem érzem szükségét, hogy magyarázzam. Magától értetődik. Ezért úgy hívom: evidentitás. Ha magyar gazemberbe botlom, leválik az érzéseimről és kiesik a tudatomból. Az is igaz, hogy nem a magyar emberekért szeretek magyar lenni. Az emberek mindenfélék mindenütt, ez nem befolyásol. Szerelmes csak magyar lányba tudtam lenni, nem voltam kíváncsi másra. A barátaim mind magyarok. Bár értékelem más nyelv sajátosságait és szépségeit, a magyar nyelv nekem csoda. Magyar mesékkel, a magyar jelképiséggel foglalkoztam szinte egész felnőtt életemben. Magyar népzene hat rám a legmélyebben, magyar versek csalnak könnyet a szemembe. Tiszta forrás mindez a számomra. Egy szóba összefoglalva: identitásom az otthonosságot jelenti. Benne van ez is a nyelvünkben: hon, haza. De nem vagyok busa magyar. Az egész világ lenyűgöz, és távoli bajok is megkeserítik az életemet.
(Napút, 2020, 1. p. 84.)
***
(Napút, 2006. 4. 99-103.)
***
(Napút, 2010. 10. 150-152.)
***
Utoljára Jankovics Marcell kapta az életművet elismerő Napút-díjat. 2020 szeptemberében háza kertjében vette át az egyedi oklevélből és éremből álló elismerést.
Az eseményről videófelvétel született: http://www.naputonline.hu/2020/09/27/a-2020-as-naput-dij-atadasa-jankovics-marcellnek-videofelvetel/
Öt éve lakásában hetvenperces beszélgetést készítettünk vele „Ha mondom”-rovatunkban: http://www.naputonline.hu/2016/07/07/vendegsegben-jankovics-marcellnel/
Illusztráció: In memoriam J. M. (fh. filmkocka: János vitéz)
Ezek is érdekelhetik!
Barna Júliára emlékezünk →
Kovács Ilona (1948-2024) →
Mátyás B. Ferenc (1943–2024) →
