Mondd meg nékem, merre találom…

Hetedhét nov19

május 19th, 2021 |

0

Cecilie Løveid: Karácsony, karácsony (három vers)

 

(A KORTÁRS NORVÉG KÖLTÉSZET HAVA – tizenhetedik nap)

 

 

Karácsony, karácsony
Írni akartam egy Karácsonyi éneket
Oly részt kellett találnom a Bibliában
melyet kevesen olvasnak
Jézus a templomba megy
két galambot s öt bárányt áldozni
Ez nem illik karácsonyi énekbe
De talán a Bibliába sem

 

Gyásztapéta
I.
A jegyesek új tapétát terveztek a Bálterembe.
Akkoriban hajóval hozatták Franciaországból
a megrendelt árut. A katalógus számtalan
mintája közül válogattak s várták a vitorlást.
Hónapok múlva érkeztek meg a tekercsek
vászonba, faládába gondosan becsomagolva.
Az ötlet egy pillanat műve,
de mily sok idő a megvalósítás.
A tapétázó a jegyesekkel kicsomagolta az árut.
A balett-táncosok és a zenészek készenlétben álltak.
Az angolkertbe pavilonokat rendeltek,
kis hidakat, és kínai tűzijátékot. A vitorlással
egy különlegesen vicces papagáj is érkezett.
Már mindent pontosan megterveztek
a meghívók csak postázásra vártak.
II.
De sosem tudhatod, mi van egy csomagban,
amíg ki nem bontod.
Mit rejt egy guriga, míg ki nem tekered.
A pár kívánságát alaposan félreértették. Tán
csak a számokkal lehetett gond, ahogyan
a hetest és az egyest írják?
A szerelem teltkarcsú istennői virágot hintenek,
némelyik fáklyát tart, mint a megrendelésben.
De a virágok gyászkoszorúk, a fáklyák nem
lángolnak, s a föld felé néznek. A pár döbbenten
nézte, mauzóleumba, esetleg sírkamrába illő
mintázatot kaptak. Csak azt nem értették,
hogy ki akarhat egy sírkamrát kitapétázni.
A fáklyákat nem lehet felfordítani, meggyújtani.
A koszorúkból nem lesznek vidám girlandok.
A tekercsek felkerültek a padlásra, az esküvőt
megtartották, sok gyerek született, egyik sem élt
sokáig, a keresztnév öröklődött, míg nem volt kire.
III.
Kihalt a család, a birtok egy másik famíliára szállt.
Az új birtokosok nagyon szépnek tartották a történetet.
Megkérték a tapétázót, ragassza fel a gyásztekercseket.
Borzongással bámészkodhat az ember a Bálteremben.
A park öreg fái között kisgyermekek viháncolnak.
A négy égtájra nyíló herbária kertre folyton esik az eső.

 

Bevásárlólista …………….Antoni Gaudí emlékére (1852-1926)
Nyolc dupla kilincs
Egy szalamander
Egy sárkány
Egy zöld váza zöld virágokkal
Egy ház hupikék tetővel
Egy angyalok-asztala szárnyakkal
miket gyorsan lehet fel- és lehajtani
Ez mind szükséges
hogy a Szent Család
a helyére kerüljön

 

Fordította: Kovács katáng Ferenc

 

 

loveid_Cecilie Løveid (Foto:Helge Skodvin, Kolon Forlag)

 

 

Cecilie Løveid költő, író 1951-ben született Norvégiában. Sok éven át Koppenhágában élt. Északon az egyik legtöbbet játszott kortárs drámaíró. Ludwig W (Østerrike, Masszi Kiadó, 2000), és Maria Q (Napkút Kiadó, 2012) című drámája, valamit antológiákba válogatott versei (Nagyvilág 3. sz. 2005; Napút 7. sz. 2011) Kovács katáng Ferenc fordításában magyarul is megjelentek. Tíz drámáját három vaskos kötet tartalmazza. Két kiadvány összegzi az 1968-2000 és 2001-2013 között megjelent versköteteit. 2020-ban a költészet világnapján elnyerte a Vindtorn-díjat. Jelenleg Bergenben él. Az itt közölt verseket a Dikt 2001-2013 című gyűjteményből válogattuk (Kolon Forlag, 2. kiadás, 2020)

 

 

 

norla_a_ff
 

 

 

Illusztráció: “Norvég vershónap”

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom giftcardmall/mygift betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet perabet perabet giriş