bejutni a résen (Molnár Csaba Bertalan versei)
*
hűtlen hírvivő
a lámpa fénye sárga folt,
remegő szigetet rajzol
az asztal lapjára
a huzat a kulcslyukon át
hideg pengével
faragja a benti csendet;
a levegő az egyetlen,
ami még szabadon jár
köztem és a
külvilág között,
mint egy hűtlen hírvivő
ez a légáramlat
lopott holmi;
idegen életek
kölcsönvett lehelete,
ami hívatlanul
telepszik rá az arcomra
a küszöb alatt
egy elszáradt falevél
zizegve próbál
bejutni a résen
*
hézag
a könyvet
kihúztad a sorból,
a helyén maradt
üres tér
egy sötét,
négyszögletű csend,
ahová nem mertem benézni
a pillanat
úgy fagyott meg,
hogy a porszemek
a beszűrődő fénycsóvában
mozdulatlan,
függő csillagképként
álltak meg a levegőben
ez a lebegés
a bőrünk hamva,
elkopott napok hulladéka –
tévedhetetlen,
éles rajz
*
megkímélt táj
elköszönő intésed árnyéka
ráfagyott a falra,
most a délutáni szélben
vele együtt dőlnek meg a fák,
benne lélegeznek a kertek
jelenléted így válik
kikerülhetetlen évszakká,
tegnapi mosolyod
fennakadt a zuhogó eső
súlyos sodronyán,
kirajzolják
a hideg vízcseppek
amikor kinézek az ablakon,
egy egész város nevet rám
a csatornák sötét torkából,
ahogy a mélybe zúduló víz
visszhanggá torzítja arcod
az aszfalt mélyedéseiben
meggyűlő esővíz
szétosztja jegyeid,
minden megrezdülő tócsa
a te vonásaidat
ismétli a hidegben
pillantásod
sokszor kiszorít térből
szűk árnyékba présel
szemed elől olykor
te is rejtve maradsz,
ebben a foltban
gyűlik össze a megkímélt táj,
ahol az avar csendben sötétedik,
és a szél sem talál fogást
a törzseken
én is ide húzódom vissza,
a látásod éles peremén túlra,
hogy ne érjen el
tekinteted súlya,
körvonalamat mégis
ez égeti a térbe,
szemed szorítása nélkül
feloldódnék a sötétbe
*
fényről beszéltek nekem
fényről beszéltek
egy zárt szobában;
történetről,
amely megváltoztatta
belsejüket
szavaik lángoltak –
de ez a tűz
engem
nem égetett;
visszhangja volt
egy ünnepnek,
ahová nem hívtak meg
én kint voltam,
a logika hideg
barlangjában,
ahol a hiánynak
súlya volt,
mint a sziklának
ők osztoztak
kenyéren és csodán;
nekem maradt
a száraz jelentés
nem a hit volt az,
ami hiányzott
belőlem,
hanem
a lélegzet
azt akartam,
hogy a történet
belém is
költözzön,
hogy a szó
érintéssé váljon
hogy megtaláljam
a visszautat
megérintve a helyet,
hol a halál
veszített
(Tamás-apokrif)
*
nyom
felálltál,
a hajadat igazítottad,
a tenyered nyoma
még ott sötétlett
a kopott asztalon,
mint egy lassú égési sérülés
a falra vetett árnyékod
nem mozdult veled,
amikor elindultál,
vékony, égett rétegként
vált le a vakolatról,
és a padlóra hullott
most ott hever a lábam előtt,
törékeny, fekete hártya,
nem merek rálépni,
nehogy a huzat szétfújja
utolsó alakodat
kint a sötétben
a sárba taposott fűszálak
lassan, remegve
újra felegyenesednek
*
sínek közötti űrben
alszom a szobában,
elvitt az álom
két vonat között
két mechanizmus,
párhuzamos síneken,
melyek soha nem
találkoztak
az egyik egy
kísértet volt,
súly nélkül,
csendből és lehetőségből –
áthaladt az álmomon,
mint egy hajnal,
ami nem tört át a sötéten
a másiknak acélteste volt,
a valóság zaja, a nap súlya
hordozta a tényeket, egyenként –
áthaladt az életemen
és én ébren maradtam
az űrben közöttük —
a távolságban,
ahol soha nem haladt át
semmilyen vonat
*
Molnár Csaba Bertalan a 2026-os Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
*
Ezek is érdekelhetik!
Csáji László Koppány: Medvekör →
Janáky Marianna: Szavak erdeje (Könyvvers – Varga Melinda: Szellőcske) →
Hiányzol (Turai Laura versei) →
