Babics Imre: Vadhajtás (Négy vers)
Kutyafogat
Macska néz, déli asszony házában zokog,
s a fényszárnyú ősigének mindez: mondat:
fak„Nagyon szeretlek, s nem tudom,
halad mi történt velem…”
halad S szempár mint selyem
fakul, megtörik, eléri az ősokot,
s a van percre megcsillantja az elvontat
fakmacskán, asszonyon: bábukon.
…Cinke néz, férfi keverék kutyát temet,
s a széltollú ősidőnek mindez: árnyék
faklüktető fénygombóc alatt,
halad gödörben hajlong,
halad hol nagy sóhaj vont
össze volt ebeket, s négylábú szellemek
körülötte, szán előtt; a fogat vár még −
fakimát mond vértelen ajak.
…Öregasszony néz, férfi kocsmába ballag,
s a portorkú őshalálnak mindez: szánút
fakapadó forrás jegén át,
halad s hajtó: holt teher,
halad noha szíve ver;
halad hangtalan, mögötte már dombhajlat,
megérkezik, üdvözöl árnyat, kisszámút;
fakzsongítják népvesztő témák.
…Férfi néz, párt pökhendi csicskása locsog,
s a tűzméhű őserőnek mindez: atom,
fakvisítva adja önmagát
halad vissza az Egynek,
halad honnan erednek
mindenek. „A kutyáimban nem volt mocsok.”,
poharában hómező, s túl torz falakon
faka férfi fogatára lát.
Macskanyelv
Kinek lelke már elhagyta megtört testét,
fa s útja erre visz
az óceán felé, mely nem élők szemének
halad teremtetett,
s melyen nekik hajózni mégis nemes tét,
fa ha nem volt komisz,
halad jellembeteg,
láthat sötét szobában: bűnök, erények…
Láthatja porhüvelyem italok mellett,
fa gyönyörű, déli
asszony által imádva, még hajlékonyan,
halad töretlenül,
láthatja, hogy magát a világi jelleg
fa épp kicseréli,
halad átlényegül,
s énem legbelül fövenyes parton rohan…
Kimúlt macskáim hancúroznak, hevernek,
fa szunyókálnak ott,
eltávozottak, szemük mégsem üveges,
halad látóhatár
mögé tartó közülük egyet se nyer meg:
fa ismert alakot
halad várnak, s ma már
három szó vagyok csak: „Meghaltam, ne keress!”
Vaskor
Hol háttéralkut kötnek, nem látszik a tét,
így elhagytam földem, az elfajzottakét,
fa s most épp csak itt vagyok,
faka szép kis alak.
fa Szárnyak: igék, ragok
műve röptetnek
egy hazába, hol hűség, bátorság s báj van
a népben, s ahogy nézem, rámegy a májam
fakamindezalatt.
Csak árnyékom sikoly, leköpött szent helyé,
gomolyog az árulásra készek felé:
műve „Ne tedd meg!”
…Rég megtették belül, s most rosszarcú tahók, s ◄ s ◄ s ◄ s◄ s◄
így fél-kihaltakat: sziút, arapahót,
fa delavárt idézek s mos rosszarcú tahók tahók tahóik tahótahók tah▲
faka magam mögé;
fa világuk lenézett,
műve s ez mások tahók tahók tahtahóók tahók itahói(még lásd ott:) ▲
műve, sunyi közbeszédtől hiszterizált
főké, kiket a Sátán szektákkal áltat;
fakasűrű ködé
lényük, míg én zsákfalu végén izzhatok.
Bármiért legyek is kifosztott, elhagyott:
műve csodás ok.
Vadhajtás
A hajtók ricsajától megrettent dámvad
vaskerítésnek rohant, nyakát kitörte;
vasker félelmét
nem látta a sasszemű vadász: csupán vak
koldus ott, hol az égivel telt tekintet
tündetündérkikötő;
vasker kétely még
sosem felhőzte lényét, ahhoz is törpe,
tündeeszmét köpködő.
S míg én ocsúdtam – fajom arcul legyintett−,
gyilkolt egy jót → a vemhes vaddisznó tetemét
csicskás zsigerelte: kicsusszant a halvány
vasker embrió,
tündebensőmben kozmosz sírt, kívül emberszemét
bűzlött, nem vágytam elérni azt a szintet,
ahol szalonnát
vasker enni jó
ölés után, s tudtam: a fák, kínom hallván,
tündekörükbe vonnák
személyem, mert mindig van túl emberin tett…
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
