Pataki Edit: Örökzöld
Erdész hosszabb időre elutazott, s munkáját Ideiglenes Megbízott vette át. Örökkön nyüzsgött, tüsténkedett, hangoskodásával felverte az erdő eddigi csendjét.
– Állj be a sorba! Ne különbözz! – adta ki az ukázt naponként.
A megszeppent hatalmas fák hiányolták eddigi gazdájukat, de mindent megtettek, hogy engedelmeskedjenek az újnak.
Fenyő beleszületett egy sorba, próbált megfelelni ennek a frissen keletkezett parancssorozatnak. Mivel csak szomszédjait látta, fogalma sem lehetett róla, hogy különbözik s mennyire különbözik tőlük. Sokszor körülnézett, de véletlenül sem talált egyforma két fát környezetében. Tölgy terebélyével, Nyár nyalka karcsúságával, Akác aprócska fürtjeivel, a gyümölcsfák rakományuk gazdagságával – mind-mind különböztek. Még két almafa sem látszott egyformának.
– Ne illatozz! – harsogott a hársra tavasszal a törvény. – Miért van szükség virágra egyáltalán? Mit kezdjek én ilyen sokféle virággal? Én az egység híve vagyok! Vagy ne legyen virág, vagy megegyezünk, milyen az egységes virág, s jaj annak, aki attól eltér!
Ideiglenes Megbízott szerencséjére erős fagyok vitték el a virágok nagy részét, ekkor nem sok ok maradt a kötekedésre.
Mikor az első gyér gyümölcsök feltünedeztek, ezt sem hagyta szó nélkül.
– Miért más Meggy, mint Cseresznye? Döntsétek már el végre, mit akartok! Cseresznye jobb, tessék olyannak lenni! S miért különbözik itt ez az Őszibarack?
A fák ágaikkal fizettek minden különbözőségükért.
Ködök, molyok, férgek, szövőlepkék rondították össze a termést válogatás nélkül, megint nem maradt ok a kötekedésre. Erdész valamikor a fagy ellen is megvédte fáit, a kártevők ellen is a gyümölcsöst, Ideiglenes Megbízottnak minderre nem juthatott ideje.
– Miért vagytok ti ilyen nagyok? – rivallta a leghatalmasabb fák között. – Hogy mertetek megöregedni? A fiatalok alakíthatók, idomíthatók, ti merevek vagytok, görcsösek, süketek minden parancsomra! Titeket tüntetlek el innen legelőször! Az én erdőmben az életkorban is meglesz az egység!
Az öregebb fák értetlenül húzták össze magukat, de a fiatalok is megreszkettek.
– Itt a lombváltás ideje! – ordított ősszel a Főnök, s a lombhullató fák, mielőtt sóhajtva engedelmeskedtek volna, színpompával készültek a téli pihenésre. – Nem értem! – toporzékolt közöttük. – Mi ez a sok sárga meg barna meg arany?! No, majd megmutatom én jövőre, hogy ezt is egységesítem!
A fák többsége csupaszon, félálomban hallgatta a szidalmakat, már sóhajtással sem válaszolt.
– Tessék levetkőzni! – tajtékzott Fenyőre. Ő megrázta magát, s valóban elhullajtotta egy-két jégverés sértette tűlevelét.
Ideiglenes Megbízott nem érte be ennyivel.
– Nem hallottad?! Sárgulj! Vetkőzz! Kopaszra! Csupaszra! Meztelenre! Mit féltesz azokon a szúrós tüskéken?! Ezek itt még csak nem is levelek! Szégyelled, milyen vagy valójában?
– Nem értem, mit parancsolsz – készségeskedett Fenyő. – Erdész minden okos parancsának mindig nagyon szívesen engedelmeskedtem.
– Úgy! Szóval az én értelmi képességeimmel van bajod! Le evvel a maskarával! Ez nem is lombozat. Fa vagy te egyáltalán? Növény vagy te egyáltalán? Azonnal olyan leszel, mint a többiek! Jön a tél, egyetlen koszos kis levél sem maradhat rajtad!
– Nem megy – jelentette Fenyő egyszerűen. – Minden tűlevél én vagyok. Ha leveszed rólam őket, önmagamtól fosztasz meg. Sokkal erősebb belső parancsot hordozok, mint amit rám akarsz erőltetni.
– Akkor semmi keresnivalód itt! Kiváglak innen! Minden nevetséges belső parancsodnál is erősebb a fűrészgép! Csak addig vagy ekkora hős, amíg az nem visít töved közelében!
– Elpusztíthatsz – sóhajtotta Fenyő. – Tudom, hogy halandó vagyok. De tehetsz bármit, megváltoztatni nem fogsz. Én holtomban is fenyő maradok, tűlevelű vagyok, örökzöld vagyok, és tölgy a tölgy, és platán a platán, és hárs a hárs, és gyümölcsfák a gyümölcsöt hozók, gazdagok, sokfélék, érdekesek és értékesek, pótolhatatlanok, összetéveszthetetlenek, míg csak egyetlen kis forgács marad belőlünk.
– Valóban? – gúnyolódott Ideiglenes Megbízott, és felbőgette Fenyő mellett a fűrészgépet. – Valóban azt hiszed, legyőzhetsz? Én mindig minden akadályon keresztülviszem minden akaratomat! Majd megmutatom én neked, ki itt az úr!
– Legyőzheted a fát, legyőzheted ezt az erdőt, lehetsz korlátozatlan uralkodó a pusztaság fölött. De valóban azt hiszed, hogy győzöl? Minden fát, minden erdőt úgysem semmisíthetsz meg, s a Természet erősebb marad nálad, bármit követsz el ellene.
Kidöntött Fenyőt öt testvér találta meg, s örömmel vitték haza, hogy családi körben ünnepeljék vele a Karácsonyt.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2019)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
