Mondd meg nékem, merre találom…

Tizennegyedmagunkban nemeth

június 6th, 2020 |

0

Németh Attila: A művész élete

 

1.
Levette lombját a fa,
Nagyapám a szelet várta,
Hogy izzadt ingjét lehűtse,
Elindult nagyapám
A tájba, bottal virágot,
Madarat hajtott a szélnek.
Nagyapám zenész volt,
Öreg, bölcs hegedűs,
Egy nap gondolt egyet,
Őszi napsütésben
Elővette a hegedűjét,
Elhúzta a szél nótáját,
Majd kötélen lógott,
Gyertyát gyújtottam épp a sírjára.

 

2.
Anyám testvére, Juci néni,
Öngyilkos lett, talán a
A szelet vagy az Istent akarta látni.
Sírja vadgesztenye alatt van,
Épp tegnap jártam arra.
Bölcsnek képzeltem magam,
Arra jöttem rá, milyen bátor
Emberek ezek, talán az Istent szeretik,
Öröklétben hisznek, vagy
Művészek? Balgák? Bölcsek?

 

3.
Elterveztem, az Őszi temetőről
Fogok írni, őseim itt élnek,
Itt nyugszanak gyertya erdőben.
Arcom szélcsípte bánat, esztétika.
A templom csendes narancsszínű
Üvegén besüt a nap,
Mintha mécses égne az ablakon.

 

4.
A pap miért hisz Istenben?
Van Isten? A pap madár?
A pap temető? A pap Isten
Szolgája, mondta a szél.
Ezentúl temető kapu nyikorgásában
Fogok lakni.
Bölcsnek tartom magam,
Talán olyan művészféle lettem,
Egyszer kivájja a halál
Vagy a madár a szemem.

 

5.
A város talán egy útszéli kocsma,
Egy kávé, egy begombolt kabát.
Este felé jár, szentmisére kéne menni,
A templomban a narancsszínű
Üveg alá ülni, hallgatni a
Szív bölcsességét, metafizikáját, az igét.

 

6.
Nagyon jó ember vagyok,
Csupa, csupa, szív, szív,
Csupa szeretet, szeretet,
Egyszer azért fogok imádkozni,
Hogy egy démon rontson el.
Legyek bűnöző, mint
Raszkolnyikov.
Legyek börtöntöltelék,
Ott majd elővehetem
A skolasztikámat,
A fegyenceknek a tű fokán
Hány teve fér át,
Illetve angyal?
Talán a halálmadár segít.

 

7.
Igen, este van, kint hull
A hideg eső, arra gondoltam,
Teáért, zsíros kenyérért
Én is táncolnék az orosz katonáknak.
A háború nekem paranoia,
Művészet, a katona bátor,
Belerohan a halálba,
Igen, este van vonatok
Száguldalak a síneken,
Vonatfülkében utasok
Ülnek, újságot olvasnak.

 

8.
Egyszer arra gondoltam,
Ha bánatában megöli
Magát a világ, mert
Van honnan bánatot tanulni,
Anyám felkiáltott,
Én csak József Attilát
Sajnálom, tehetséges,
Tudathasadásos ember volt.
Nem bírta a világot,
Meghalt, Ámen, Ámen!
Hajnalban vadlúdcsapat
Érkezik, havat hoz a
Törékeny ágra,
Ez a hársfa megélt
Két világháborút,
Láttam az ablakon át.

 

9.
Temetésem egyszerű volt,
Feküdtem az ágyon
Fekete öltönyben, borostát
Levágták, cipőt adtak rám.
Majd felráztak, este van,
Ifjú vagy, ne halj meg.
Én angyal, te költő.
Nézd a csillagot, a holdat,
Most gézt teszünk sebeidre
Adok teát, zsírt, egyél, igyál,
Majd olvas, szép az élet.
Én angyal, te költő.

 

10.
Estébe értem, vasárnap van,
Estére szól a harang,
Száll az esti falusi muzsika.
Valaki ballag, kezében
Bot, vállán tarisznya.
Este van, talán a költő,
Szíve beomlott zölderdő.
Itt lakom madár, madár,
Társam, barátom,
Eloltom lámpám, este van.
Talán költő szaval,
Száll szava, mint madárka, madárka.

 

 

 

Illusztráció: A vadlúd

 


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás