Szvétek Gábor: Magára maradt ember (két vers)
Igazság
Az igazság
csak kivert kutya,
ami Isten csontjait
az elvesztett kertben elkaparja.
Tanulsága szerint nincsen tanulság;
egyszerű kérdésre bonyolult a válasz.
Vonz, amikor taszít: színt vallani kísért.
Elviselhetetlen.
Az igazság veszedelem;
dögvész és parazita és vérmérgezés.
Labirintus, mely mögöttem bezár,
csillag, mi ha követem, lehull.
Várakozom a teremtésre,
mert emlékszem az elmúlásra.
Májá fátylával borul rám az időtlenség.
Az igazság az önvaló tisztasága,
pusztító megmutatkozás,
rejtetlen kiáradás:
világégés, dörgedelem, öngyilkosság.
Meg nem született gyermek:
megalázott múlt
a jelentéstelen jelenben
az eltékozolt jövőért.
Semmi, semmiért.
Magára maradt ember
Lábujjhegyen élek,
kidőlt falú zárójelben,
visszafojtott lendület
harmatos hajnalában:
szemtelen ifjúság
a tapasztalt érettségben
– szerelembe szerelmesen.
Mostoha múltam négere vagyok
– és azt bánom leginkább,
mi mögöttem
s nekem ismeretlen maradt.
Pusztítással és teremtéssel
harcolok a halál ellen,
bizony én nem emelkedem,
ezért bukni sem tudok,
csak alulról letekinteni:
életem ünnepélyéről.
Illusztráció: fh. Melchisédech Thévenot
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
