Ingvild Lothe: A fehér ló
(A KORTÁRS NORVÉG KÖLTÉSZET HAVA – tizenötödik nap)
I.
Kutatok a házban, van-e valami, ami előhívná az emlékeimet. Az előszobai fogason még mindig ott lóg a sálja, a burgundi színű. Sosem szerettem. Mégis a nyakam köré tekerem, és nekivágok a világnak, hogy barátot szerezzek.
A strandon új fényre, új szerelemre találok. Fehér ló. Szeret engem. Hazaviszem magammal.
II.
A teraszon fekszik és pihen a fehér ló. Új és komoly gondolatok foglalkoztatják. Képtelen közölni. De én látom a szemében. Okos, szép gondolatok.
Vihar kavarog benne. Könnyek gyűlnek fényes szemhéja alatt. Ölembe veszem. Túl nehéz nekem. Feszültség remeg a bordái között.
Az örökbe fogadott állat bizalmatlan. Kiszámíthatatlan, menthetetlen. Az őrület hallgatag. De ha fehér ló vagy, bátran fordulj hozzám a problémáiddal!
III.
Nem tudom, hogy mitől lesz az egyik ember, a másik ló. Nem tudom, hogy a szülők miért hagyják el gyermekeiket. Nem tudok eleget az állatokról, de arról sem, hogy mennyire lehetnek fontosak az embereknek.
Ezért sírok hát. Nagy szemei csodálkozva néznek. Nem tudhatja, hogy mi a bánat. A fehér ló elmosódik, majd hirtelen eltűnik a szemem elől.
IV.
A fehér ló kifut az útra. A sofőr épp, hogy kikerüli, majd fának ütközik és elájul. A fehér ló vágtat tovább.
Égek. Álmomban tűz van a házban. Halvány, vörös fénnyel ég a tenger is. Lángokban áll az autó. Benne ég a sofőr.
Nem a fehér ló hibája, de nagyon szerencsétlen helyzet.
V.
A fehér ló átszeli a pusztát; súlyos mint a Hold, fekete mint a szomorúság, tiszta mint a szén. Csillog a fűben. A fehér ló és a tömege. A homlokáról lóg a nyelve, mint egy szemellenző.
A fehér ló fényt hozott a Földre, mostanra elfáradt. Eltéved a zöld és gyenge fényben. Megretten, összezavarodik, amikor a fák dalra fakadnak. Kötelet vet át egy fa vastag ágán és felakasztja magát.
VI.
Veszteség után bánat terül el az arcon.
Körülölel, fölénk borul, belénk szorul a bánat.
Mint állat a ketrecben. Teret igényel a bánat.
Nem felejtetted el leszedni az összes almát?
Tudni akarod, hogy mennyit nyomunk sírás közben?
Fordította: Kovács katáng Ferenc
Ingvild Lothe (Trencsényi Diána grafikája)
Ingvild Lothe 1990-ben született norvég költőnő. Írásművészeti tanulmányait Bø-ben és Göteborgban végezte. Jelenleg Oslóban él. Első kötete 2016-ban jelent meg Miért vagyok olyan szomorú, amikor én olyan édes vagyok? címmel (Hvorfor er jeg så trist når jeg er så søt, Kolon Forlag). A 70 oldalas versgyűjtemény belopta magát a huszonéves hölgyek szívébe, 2021-ben már az ötödik kiadása került a boltokba. A második, Sellőszív című kötetéből (Havfruehjerte, Kolon Forlag 2019) válogattunk egy prózaverset.
Illusztráció: “Norvég vershónap”
Ezek is érdekelhetik!
Hanne Bramness: Ének szavak nélkül, Az első hó →
Knut Ødegård: Vihar, A fölöslegesek →
Gunnar Wærness: felügyelet, birodalom →
