Halmai Tamás: Az adzsudi varjak (Újabb széljegyzetek Iancu Laura poétikai kultúrájához)

78 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026
ISBN: 978-615-6801-95-1

eredeti ár: 1990Ft
webshop ár:
1590 Ft  + 815 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás

„Heideggerig is, Hölderlinig is, Orpheuszig is visszapásztázhat tekintetünk, mindenütt és minden korban azt fogjuk találni: bizonyos létköltészeti és művészetbölcselői eszmélettípusban az esztétika a misztikum, a misztikum az esztétika biztosítékaként fogalmazza meg magát. A transzcendens tapasztalás nemcsak mint nyelv tünteti föl saját lényegét, de egyenesen a nyelv anyagtalan morfológiája teszi lehetővé létét a sejtő gondolat tereiben. És fordítva is: a szavak széptant célzó hajlandósága óhatatlan távlatokat nyit a tudati túlvilágok irányában.”

†

„»Egy angyal szemével látja a világot, egy olyan ’tiszta’ angyal szemével, aki hátat fordít az Atyának« – írja Pilinszky Kafkáról. Iancu Laura versangyala szemközt áll Istennel, de alázatában lehunyja szemét. Ezért él sötétben. Ugyanakkor a kapcsolatok, kapcsolódások metafizikája, az én–te viszony mindenkori szentsége és a szakadatlan önvizsgálat ethosza mindinkább egy Krisztus-központú poétikai eszmélkedésben ad hírt az istentapasztalás fokozatairól. A megváltást ünnepli itt a fájdalom egyre elhivatottabban hirdetett szépsége is.”

Mustra

„A Magyar Katolikus Rádiót mindig érdemes bekapcsolni, bizonyos reggeleken pedig ünnepi okunk is van rá: akkor, amikor Iancu Laura jegyzetei hallhatók, a szerző előadásában. Korábbról – például a Gerlice című kötetből (2018) – is tudhattuk már: e kortárs költőnk elmélkedő szavai Pilinszky publicisztikájának hitéleti világosságát, emberi esendőségét és stiláris letisztultságát idézik. Így nem kósza meglepetés, inkább jogos öröm, amit hallunk. Mégpedig azon a gyöngéd-törődött hangon, mely madárkaénekek virradati tónusával rokon.

Isten-központú, Krisztus-irányú fölolvasmányok ezek; közös jegyük, hogy vagy valamely aktuális eseményhez-tapasztaláshoz kapcsolódnak, vagy könyvélményekhez fűznek reflexiót. De minden esetben az ég nyomát keresik a földön.

Milyen tanulságra inthet egy optikussal zajlott konzultáció? Mire okított a világ lezárása a pandémia idején? Megállóban elcsípett beszélgetésfoszlány vagy váratlan utcai ismeretség is gondolatra ébreszt; miközben a nagyanyai, paraszti bölcsesség éppúgy tudósoktól, teológusoktól vett idézetek harmóniájába simul, mint a saját fiak kócos igazságbeszéde.

[…]

Jóllehet Iancu Laura költői látásmódja nem forog el a világban szét-szétszivárgó sötétség elől, hitbéli alapállásában az eredeti létbizalom mégiscsak a végső reménységgel mutatkozik rokonnak: »…mindhiába betonozzák körbe a földet és fedik be felettünk az eget, nincs az az anyag, amit az élet ne törne át.«

Létigazságokhoz közel férkőzni talán csak a fénynek sikerülhet, s neki is csupán vasárnapokon. Ezért oly megejtő, amikor a rádiós szólam a különböző vizsgálati és világnézeti módszertanok, értésmódok és fogalomkészletek közös igazára ébred a fény jelenvalóságában. S bár ki nem mondja, de a művészet és a tudomány szándékai elsőrendűen a teológia égisze alatt lelhetnek egymásra értőn, érzőn: »Bennem ugyanis békésen megfér egymás mellett a művészet és a tudomány. Sőt, amikor egyik is, másik is ugyanarra a felismerésre jut, nevezetesen arra, hogy az ember mélyén fény ’lakik’, akkor […] az égvilágon semmi szóra érdemleges nem történt, csak a művészet és a tudomány egyet állított, nos, amikor ilyen történik, az én naptáramban az egy világtörténelmi esemény. Láthatatlan és jelentéktelen, ahogy a lényeg, általában.«”

(Teológia madárkahangon. Iancu Laura rádiós jegyzeteiről – Részlet)