Baka Györgyi: Bujkáló madár (versek)
Bujkáló madár
Tört utak bizonytalan
homályában, miként a
lombok szövetében
megbújó madár,
védelmedre várok.
Hiába kerültem rettentő
távol, hiába hittem,
hogy kívülállóként
nézhetek már vissza
gyermeki otthonomra.
Hozzám szegődik
szinte észrevétlen az ősök
szívéből feltörő,
rokonnak érzett rezdülés:
várnak vissza.
Éjhomály terül az üres
ágyra, asztalra, hangtalan
fohászokkal, régtől vágyva
röpülnék haza már
az ismeretlen kertbe.
Ébredés
Még az álom rebbenéseit
vetítem ki a valóság formáira,
a levegő remeg, simogatón
száll a szellő léthatárokon át,
bemenekítem benső terembe
a hársfaágak oltalmazó ringatását,
a fűzfák tartózkodó árnyait,
amint szelíden sebeim takarják,
ámulok a változás apró jelein,
a virágzó kert színeváltozásán,
átélem ahogy lélegzik, nyílik,
párolog az anyag, s a maga
teljes szövevényével az Egy-létben
kering a pillanat tűfokán,
és légbe lebben lágyan, halk
suttogással a sok lomb-fohász.
Létegyensúly
A lét méhének ringatásából
kiszakadva, mintha születésem
még mindig átvérezné az eget
hajnalonta, fehérlik a szeretet
szivárgó magzatvize, míg
magába nem ragad a tisztítótűz.
Bábból kiröppent pillangó,
szállnék haza, az elrejtetlen
létbe, felrázó szélre vágyok,
akár az út menti akácok,
csendedbe bújva, szomjazón,
merülnék fellobbanó fényedbe.
Galambok rebbennek előtted,
átlényegítő szavaid befelé,
a szívbe szivárognak
s kívül ott keringnek lágyan
a hársfa lombjában.
Kinyitva letett könyvem lapjai
áhítoznak ujjaid után, és
gondolataid kutató, átható
érintésére várnak az alkonyba
merülő kispadon…
Illusztráció: “Bujkáló madár” (fh. Affresco della Casa del Bracciale d’Oro, Pompei)
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
