Bozó Patrik: Tenger I. (Buddhák moraja), Tenger II. (Titánok élvezetei), Gondolatok Ibrahim Traorée-ről

Tenger I.
Buddhák moraja
Kulina

Párás dunyhába bújt az űr fent.
Pasztell, szivárványszín lépcsőjén
leballag a horizontra az újhold.

Mint kidőlt fatörzsben konok
kukacok percegése, villognak
egy távoli öbölben a városok.

Elpergett, hajdani civilizációkat
megtűrő hegyoldalak parányi
szilánkjain ülünk itt Mi ketten.

Csak a tenger szól. A szélesszájú
hullámok; mint az időtlen térből a
Buddhák hangja mossák a lelkem.

Tenger II.
Titánok élvezetei
Batizele

Mint a sasok keringtünk alá a parthoz.
Bézs ösvényünkön Vergilius-gyík szaladt
egy meghasadt, kristályhegekkel karcolt,
nedves oromra, hol zöld, kerek kövekkel
ölelte lágyan táncoló ősi kedvesét a part,
napfényből és vízből szőtt szoknyája alatt.

A kabócák tekerőlantja túlzsongta elménk.
Hullámlányok kacagva szaladtak el a zajjal.
Nekünk meghagyták a táj meztelen csendjét;
a simafenyők ritka tűi közt surranó szelet,
a sikongó, nyögdécselő, vadászó madarakkal,
s a medréből tengerbe torkolló vad Cikolával.

Mily szép is örökké úton s mégis megérkezve!
Most meggyötört földanya ráncolt homlokával
e kék szemű, örök-ifjú hajadon ágyában fekve
nyugszik el. Hallom lassú szerelmes csókjukat.
Hullámtakarót libbent a Szél, s felhőajtót tárnak
a Nappal; a habos zátonyt simogatják színarannyal.

Gondolatok Ibrahim Traorée-ről

Karátok között, asztaloknál; túl sok a bankár!
Ki számolni szegődött, fizeti ma a bányászok bérét.
Izzadt testű néger, kezében friss nyelű csákány,
gyötört szívvel néz végig kifosztott hazáján,
s a tűz köré gyűjti nyomorban nevelt népét.

„Ó Európa, a világnak tolvaj emlék vagy csupán!
Ki légióival fosztogatott vad s szabad földeken.
Emlékeznek: senki voltál, mikor a tudomány,
művészet, oktatás, vallás országaikban már
könyvtárat emelt, -miket felégettél, te szörnyeteg!

Vénlány, lassan megtöpörödsz. Csillogó ruhád
poros lesz a hallban, traktorok verik fel kint
félsivataggá szántott televényeid homokját.
Háborúra uszítasz, de az elnyomott szolgák
már vazallusként követik keleti ellenségeid.

Szabadságról papoló zsarnok, cirádás házad,
leigázott népek kőszikláiból lett emelve!
Istenről beszéltél, de arany volt a vágyad,
Békéről beszéltél, de fegyvert szült a gyárad.
Nagy lettél, hát Róma mellé leszel temetve!”