Lakhatási viszonyok – Lévai Aliz Mária versei
*
Lakhatási viszonyok
A lakás először idegen test.
Sehogy sem illünk össze,
a sarkakban ott ül a csend,
minden új lakóval újra
meg kell tanulnia létezni.
A dobozok hetekig bontatlanul állnak,
mintha azt várnák,
meggondoljuk magunkat,
és továbbállunk.
A szomszéd minden éjjel
a parkettát kaparja,
alulról próbálja
kifordítani az időt.
A falak zajjal telnek meg,
a fürdőszobatükörben
ujjlenyomatunk párája.
Mire észrevesszük,
már nem a lakást béreljük,
hanem az életünket benne.
*
Maradék
Bezártak faajtók mögé,
halkan nyikkan a zár,
a réseken át figyelem,
ki viszi el először azt,
amit évek óta rakosgatok.
Benn ragadok,
csendes sziluett,
miközben odakint valaki
felpróbálja magára
maradék életem.
*
Ahogy a bútorok beszélnek
Először a tükrök homályosodtak el,
ahogy az arcok kiléptek belőlük.
A szőnyegek összegyűrték magukat.
A falak repedéseiben tél lakik,
tapéták hámló szélén
múltból maradt porszemek.
A bútorok mélyén néma nyikkanások –
egy szék, egy asztal felnyög néha
a rájuk hagyott csendtől.
A mozdulatok elkoptak,
mintha a kezek már nem tudnák,
hogyan érintsék meg egymást.
*
*
Illusztráció: Degas















