Bánfai Zsolt: Légy a porondon

Kedves Vásárlónk!

Megrendelt könyveinket (folyóiratpéldányainkat) a banki átutalásos fizetést követően postai úton veheti át. A feltüntetett postaköltség egyetlen példány feladására vonatkozik.

Számlaszámunk:
11713012-21181665
Cédrus Művészeti Alapítvány

A küldeményeket igyekszünk a megrendelés beérkezését követő napon, de legkésőbb három napon belül postára adni.

Lehetőség van a kiadványt kedvezményesen a szerkesztőségben is megvásárolni:
Cím: 1136 Pannónia u. 6.
Tel: +36 30 511 3762

Köszönjük, hogy vásárlásával értékeli munkánkat.

Versek rendhagyó köntösben

84 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026
ISBN: 978-615-6801-82-1

eredeti ár: ~~2490 Ft~~
webshop ár:
1990 Ft + 815 Ft postaköltség
Megrendelés

Kiajánló

Bánfai verseiben a képi világ dominál, amely „festmény-szerű” módon vonja be az olvasót a lírai térbe. Bánfai metaforikus eszköztára rendkívül széles, és nem csupán realistának vagy metaforikusnak tekinthető, hanem több rétegű költői szövetet hoz létre. Verseinek részletei összefüggő, grandiózus térrel rendelkeznek, lírai munkássága mint egész épít fel egy költői univerzumot. Bánfai verseiben a képek nem illusztrációk, hanem az olvasói élmény központi alkotóelemei. Intertextualitására jellemző, hogy a költő a hagyomány és a modern poézis elemeit mintegy átalakítja, sajátos hangon újraértelmezve azokat. Tartalmi eszközei dinamikát és ritmust adnak lírájának.

(Tamási Orosz János )

Mustra

Mozdulatlan

Ez egy kihűlt fémes éj
csak üres rácshelyek a csillagok
fémgőzökben párolódnak
az álmok mint a kövek –
közéjük ékelődve hallgatok

a hold most úgy tolat az égen
mint a rák
rettenetes szájszervükkel
sziklák talpát rágják
a bogárarcú éjszakák

minden éles és elmondhatatlan
fejünkön maszk, vállamon vitorlák
a tó vizébe kavics csobban
mozdulatom mozdulatlan
sziklahalak bámulják.

Ami megmarad

Összegyűrt időt lapoz a szél.
A hallgatás ráncai közt
néma nevek sorakoznak,
egy elfelejtett sóhaj
beleég a vasárnap délutánba.

Vak tükrök mögött
árnyékok próbálják visszaálmodni
az utolsó érintést.
Egy széttört mondatban
porzik az örökölt hiány –

már nem emlékszik senki,
ki hagyta nyitva az ajtót
a múlt előtt,
de a szoba még tartja a testet,
mint vizet a folt.