Hegyi Botos Attila: Napkeleti jelenés
Hegyi evangélium
Amikor gyűrűt bont
ujja éji tűje: a ködből
kibomló flamingó
ében karmú lába.
Körökre lobban,
gyullad a víz, s felszakad,
fellélegez minden.
Az évgyűrűző törzsek,
a kéregző földek:
utolsóban a legelső vetés.
A cikázó keringőbogarak,
a szívben gyűrűző planéták.
Vibráló vargulák a hajnaltól
csillagzó venyigék,
égen az ágak.
Csak a Számtalan
táncol úgy, ahogy az Egy:
valahány rebbenő tekintet
elhulló lepkeváza,
fölemelt, félúton
megszakadt mozdulat:
szíveké, karoké, fejeké
most mind megelevenül,
csordulnak a tükrök,
az ezüstlő üvegből
kibomló hajnali szárnyak.
Színek szirmai hullnak,
kámfor páráll a vizekből,
a földből. Köröznek,
keringnek egyre
sebesebben:
tűfoknyi nappá
a ködlő ragyogásban.
Hol kezdődne az egyik?
Végződne a másik?
Ezerszemű Ég a Föld.
Ezerszemű Föld az Ég.
Sugara szellőfürtű gyermek,
poszidóniák ingó
tengericsikó-tánca.
Ezerlángú Nap
az Ezertükrű Hold
a Hullámzó Tearózsák Hegyén.
Így ül ma itt a fűben,
ahogy mindig,
könnybe lábadt szemmel.
Megindult csöndben, ahogy
az Idők s Mennyek Olvadása.
Illusztráció: Napfelkelte az Atacama-sivatagban (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
