Vörös Viktória: A hallgatás katedrálisa
*
Mióta pusztában bujdosik
tévelyeg
Mózes elveszett árva nyája
azóta a szó is elveszett
nem jő édes beszéd a szájra
És a keresgélés
s a megtalálás közt
oly nagy az időhasadék
hogy a botor nyáj odatéved
s elnyeli az ismeretlen
zord vidék
A halott nyelv aztán szóra vár megint
míg a száj kapkodva nyel kortyokat
sós tenger hulláma lesz belőle
mi szájüreg padlatán
széthasad
Mert eltörik a szó
ha csupán tajték
nem ima
nyelvből kivonul s így épül lassan
a szótlanság katedrálisa
A bélletes kapuzatban
a királyok
szeráfnyelven szólanak
elveszett századok világáról
hol minden éjt felváltott a nap
Tündöklik angyalok reliefje
oltárterítőn
oszlopon
fénynyaláb rezdül
színek szavával
át
a rózsaablakon
Illusztráció: Antilop-kanyon
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
