Köves István: A könyvek másképp égnek (versek)
*
Kamuflázs
Jól vagyok, majdnem boldog,
ragyognak körülöttem a dolgok,
sehol egy seb, sehol egy ránc.
Sehol a bilincs, sehol a lánc,
sehol egy ránc, sehol egy seb,
sehol egy paripa, sehol egy eb.
Sehol a kard, a legfényesebb,
jól vagyok, majdnem boldog,
mosolyog rám plakátnyi hotdog.
Radaralján, testközelben
A Füstifecske utcába idén nem jöttek meg
a vidám, feketemellényes költöző madarak,
csak néhány koszlott-vedlett rigó a bokrok alján, meg
a Fővárosi Kertészet hirdetésére fittyet hányó cinegék
töltik be a légteret, nem ügyelve a radarokra sem,
mintha önfeledten csak azt próbálgatnák, amit én is,
lehet-e, érdemes-e örökké kifutópályán élni.
A könyvek másképp égnek
A könyvek másképp égnek,
égnek is, meg nem is, mintha töprengenének közben,
az elparázslók védőn borulnak az alattuk
még sértetlen lapuló tán megmaradókra,
nem lobogva égnek, füstszag sem szállong felettük,
lomhán lángolnak, megadón omolva s fölpöndörödve,
könyvmáglya, mondják később,
utólag, mikor már minden elparázslott,
de akkor ott ezt a szót, máglya, nem mondja ki senki,
nem is gondolják annak a lábuknál szikrázó papírkupacot,
amikor égő könyvet látnak, megtorpannak az emberek,
mintha bajt éreznének, valami ősi veszedelmet, átkot,
megcsörgetik zsebükben a lakáskulcsaikat a férfiak,
a nők elvetélt magzataik lábujjacskáira gondolnak,
s a vihogó kamaszok a tűzbe köpik a rágógumijukat,
nem megy el mellette szótlan senki, nem tud elmenni,
kihúzkod belőle, tetejébe hajít még egy kötetet zavartan,
aztán csak néznek a lángokba meredve, melegszenek,
szótlan-némán, akárha csak töprengenének mindahányan,
ellobbanó életükről, rángógörcsös álmaikról,
miközben a fejük felett ernyedt pernyedarabokat hord a szél.
Illusztráció: A könyvek másképp égnek
Ezek is érdekelhetik!
Benyó Tamás: Jelenkor →
Bolla Csaba: Katalinra emlékezem (két vers) →
Botos Ferenc: Miserere, Naphimnusz (versek) →
