Mátyás B. Ferenc: Könnyem énekem (négy vers)
*
Ha mennem kell
Mennem kell
hát elballagok
ha téged menteni
rohanok senkit sem kímélve
kicsit sem nagyot
majd néhány karcot faragok
a falamra hogy ne felejtsem
haragomban kutyaként ugatok
és harap a lelkem
ám lenyelek minden ájtatást
öklöm legyen az osztó
ha szavamat nem állom
ne háljak soha álmaimon
veled szövött álmokat sehol
sem otthon sem írva
Te asszony mohón nyeljed
minden körmöddel
igaz hős lehetsz
véremben
ne trappolj hát
önmagad tereled tévútra
saját lelked rejtve-sírva
mintha szívedben is szél fújna
és nem találnád többé
elherdált esztendők nyomát
elrejtőzni vermed lyukába sem
vár holmi Ararát
hát
jövőd már nincsen
lásd sehol megírva
hiába trappolnál
bármerre már … –
Vígan fütyülve
Ambrusnak
akire én fütyülök
fügét mutat menten
így szívében megtart
győztesen és verten
tudod
már nem sikerül ha véremmel
kenem házfalakra is a betűket
kezd elmémben kitisztulni
a napi történelem-löket
olykor
ha arra járok eleve eltévedten
csak bámulom a Dunát
de csókot küldök lelkem köhintésével is
majd fulladásba kacagok
amiért élőnek titulálhatom
saját önmagamját
a jót
tetszik nem tetszik
öreg vagyok hogy lelkendezzek
lelki otrombaságok fintorain
beroskad maradékom magam alá
történelmem öröme-haragja teszi
hogy minden igazam
papírra menekül
és szú bogár eszi
lásd fejemben kong
az elherdált esztendők kiürült szeretete
két fülem belevág szívembe
mint holmi dicső szúrós csatabárd
mondanám szeretlek Élet
tarts velem
ne izgulj
nincs messze a végzet –
Könnyem énekem
Ha beleharapok
az áttetsző levegőbe
fogaim sikoltanak mintha
köveket rongálnék kocogtatva
nem csoda hogy fájok önmagamnak is
felvert porban mindkét szemem kancsul
bár így minden táj (látónak és vaknak)
egyformán idegenül engem
virít
hej
ki tudja megmondani hol van
ahol már pofon sem csattan
és mégis hány karátosak
az indulatok
ha hagynak
dalokat
pimpinkélve
összecsapódnak a percek
fulladozik az érvényes jelen
csókot enyhít lelkemnek szívem
és puszta falnak dőlve duzzoghatok
akár kedvem szerint is
ameddig meghalok –
Hallgass meg, testvérem
Nem tudom kik ezek
én kérdezek – én felelek
mintha nem nekem lett volna
osztva maradék életem
ihletve és sírva
nem gondolok anyámra
nem gondolhatna holtan vissza
csak szívemben remekelne
s alig lenne megfelelő
válaszom oda vagy
vissza
ilyenkor a Fennvaló megtorpan
körülnéz a Földön
megsimogat néhány gyermeket
és örvend az óvoda
ha távolról sem börtön
így
a szív hangosabb
mint harsonák végítéletén
kurkászom az igazat
behunyt szemmel
hiszen rég nem vagyok én
talán már nem is
ember –
Illusztráció: …csak bámulom a Dunát (Adolf von Becker-variáns)
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
Egy darabka belőlem (Óczy versei) →
Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei) →
