Szemes Péter: Szellemi örökségünk, a Fonyódi Helikon*

♦

Az ember életében – különösen a jelenbéli törtarany-korban – ritkán adatik meg, hogy irodalomtörténeti jelentőségű események részese lehessen. A mai alkalom, a Fonyódi Helikon újraindításának ünnepe azonban, elsősorban elődeink elkötelezettségének, értékteremtő munkájának köszönhetően ilyen, így megtisztelő feladatomnak érzem, hogy nyitányként ne szakmai előadást tartsak, hanem – a szervezők nevében is – arról szóljak, mit jelent a Helikon szellemi öröksége és miként szeretnénk azt továbbvinni.

Bizonyára Önök közül sokan tudják és a tanácskozások éves kisantológiáiból is kitűnik – amelyek rendelkezésre bocsátásáért ezúton is köszönettel tartozom a vármegyei hatókörű kaposvári könyvtárnak és Rázsits Veronika igazgató asszonynak –, hogy a Fonyódi Helikon nem volt előzmények nélküli, s nem azonnal teljes pompájában és fegyverzetében mutatkozott meg, mint az apja, Zeusz fejéből kipattanó Pallasz Athéné. Előképei között – hogy az idő rövidsége miatt csak néhányat villantsak fel – mindenképp meg kell említeni az 1817 és 1819 februárjai között lezajlott öt keszthelyi Helikoni Ünnepséget, amelynek voltak somogyi vonatkozásai, hiszen már az elsőn Berzsenyi Dániel és Pálóczi Horváth Ádám is részt vettek. Pálóczihoz kapcsolódóan két érdekes adalék: nagybajomi időszakának azt a részét, amikor Csokonaival és Sárközy Istvánnal egy időben éltek és alkottak a településen, Takáts Gyula „Bajomi Helikon”-nak nevezte, illetve későbbi petrikeresztúri éveiben, Festetics mintájára, Göcseji Helikonba hívta egybe verselő barátnőit, Dóczy Teréziát, Tuboly Erzsébetet, Tuboly Rozáliát és Kazinczy Klárát. Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a keszthelyi Helikoni Ünnepségek nemcsak a Múzsák lakhelye, hanem a mecénás főúr szabadkőműves neve után is kapták a keresztségüket, újkori továbbélésüket egyrészt a kétévente, áprilisban rendezett középiskolás Helikoni Ünnepségek, másrészt a Berzsenyi Társaság kastélybéli, újabban kaposvári Berzsenyi Helikon ünnepségei biztosítják. Utóbbi rendezvénysorozat 1987-es indulására, ahogyan a Major-Zala Lajos névnapi köszöntéseiből kinőtt Csokonai Társaság hévízi tanulmányi napjainak ’90-es évekbeli kezdetére – a személyi, tematikus átfedések miatt is – minden bizonnyal jelentős ösztönzőként hatott a Fonyódi Helikon. Amelynek közvetlenebb szellemi forrásvidékén ott láthatjuk a művelt helyi gyógyszerészkisasszony, Gallé Kornélia, Nellóka nyári irodalmi szaloneseményeit, amelyek vendégeit Egry József egyetlen – az államosítás után egyszerűen levert – seccoján örökítette meg vagy ugyancsak a polgári korból az írók, képzőművészek itteni nyaralóinak hasonló rendezvényeit, illusztris látogatóit. Köztük Takáts Gyuláékét, akik előbb a Sándor utcai, bérelt Kelemen-lakban, majd a Baumgarten Alapítvány kurátorától, Basch Lóránttól vásárolt Rákóczi úti telken épített villában fogadták a tudós- és művészbarátokat, Várkonyi Nándortól (ahogy erről Kende Kata előadásában majd bizonyára beszélni fog) Weöres Sándoron át az első verseskötet, a Kút illusztrátoráig, Halvax Gyuláig. A költő lokális kötődése a második világháború után még egyszer megerősödött, amikor 1947-ben Kaposvár városa alkotóként örökbe fogadta és ezt az évet a következő kettővel megtoldva, 1949-ig Fonyódra költözött, majd a házasságkötéssel és a györöki telekvásárlással meglazult, ám el sohasem oldódott. Ráadásul Fodor András is itt. a Hunyadi utcában vett nyaralót és megörökölte tőle az irodalmi-művészeti házigazda-szerepet. Visszaemlékezésében a kisantológiákat szerkesztő Laczkó András még egy közvetlen előzményt említ. 1957-ben a járási könyvtár és az idegenforgalmi hivatal közösen szervezett dunántúli írótalálkozót, Somogyból Takáts Gyula, Veszprémből Füsi József, Fejérből pedig Jankovich Ferenc részvételével, amely mellé Balaton-kiállítást is készítettek. A könyvtár vezetése ekkor ajánlotta fel, hogy szívesen adnak otthont állandó találkozóhelyként az íróknak és olvasóknak, ám a terv végül nem valósult meg.

Mindezek után 1980 őszén a Karikás Frigyes Gimnázium költői vénájú matematikatanára, Simon Ottó és Fodor András beszélgetésében felmerült, hogy az iskolai rendezvényekre kortárs írókat is meg lehetne hívni. Ez az ötlet forrta ki magát fél évvel később, éppen 45 esztendeje az első költőtalálkozóvá, amelyen Somogyhoz kötődő alkotók: Takáts Gyula, Fodor András, Bertók László, Papp Árpád, Kerék Imre, Berta Árpád és Simon Ottó vettek részt. Természetesen Takáts Gyula javasolta a Fonyódi Helikon elnevezést és hogy megrendezését tegyék rendszeressé. Innentől 2004-ig zajlottak az éves Fonyódi Helikonok, amelyek emberöltőnyi ideje alatt nemcsak helyi és környékbeli diákok és érdeklődők nemzedékei válhattak irodalom- és művészetértővé és talán -kedvelővé, de – történeti hagyományaihoz méltón – Fonyód erős bástyaként pozicionálhatta magát az egyetemes magyarság kulturális térképén és a vármegye is büszke lehetett rá, hogy van egy, ha nem is a tokaji írótáborhoz vagy a 2000-es évek elején indult győri könyvszalonhoz mérhető nagyságú, de régiós szinten jelentős, országos figyelmet keltő irodalmi rendezvénye. Fontos kiemelni azt is, hogy a Helikon, szervezettségének köszönhetően, jól alkalmazkodott a késő Kádár-kor, a rendszerváltozás és az ezredforduló időszakának politikai-társadalmi tektonikájához is, fórumot kínált irodalmi-művészeti vitákra és eltérő vélemények kinyilvánítására. Csoóri Sándor például akkor is szólhatott a gimnáziumban a fiatalokhoz, amikor másutt a nevét sem merték leírni vagy kimondani. Remek ötletnek bizonyult a versek felolvasásán túl egy-egy jeles évfordulóhoz vagy aktuális témához kapcsolódó tudományos-ismeretterjesztő előadásblokkok bevezetése is, amelyek szinte minden találkozónak egyedi karaktert biztosítottak. A kisantológiákból ez a tematikai sokszínűség jól látható és nyomon követhető. A résztvevők ennek megfelelően a somogyi kötődésű klasszikusok, Csokonai és Berzsenyi mellett 1984-ben a – Kalevala fordítója – Vikár Béla születésének 125., 1983-ban Egry József, 2002-ben Illyés Gyula születésének 100., 1987-ben 85., 1988-ban Nagy László halálának 10. évfordulójára emlékeztek. A tagok közül 1991-ben a 80, 1996-ban a 85, 2001-ben a 90 éves Takáts Gyulát, 1989-ben a 60 éves Fodor Andrást köszöntötték, előző esztendei nyári távozása után, 1998-ban, a Hunyadi utcai emléktábla avatásakor, a Czigány György elnökölte Fodor András Irodalmi és Művészeti Társaság megalakulásakor és halála fél évtizedes évfordulóján pedig emléke előtt hajtottak fejet. S természetesen a település és a Fonyódi Helikon kerek-félkerek évfordulói sem maradhattak ki. Az előadásblokkok témái között a vidéki Magyarország helyzete, a Duna-völgyi európaiság, az irodalom és mecenatúra viszonya, a hely szelleme, az irodalomtanítás és irodalom kapcsolata és a nemzeti kultúra védelme egyaránt megjelentek, a legjelentősebb, rendszeresen vissza-visszatérő azonban az irodalmi folyóiratok és társaságok szerepének, lehetőségeinek körbejárása volt. Már annak ténye is, hogy ez különböző változatokban több alkalommal középpontba került és a szerkesztett előadásszövegek hét kisantológia tartalmának komoly hányadát teszik ki, a törzstagok személyes érintettségén, érdeklődésén túl a lapok és szervezetek nemcsak irodalmi közegteremtő, de a kultúra területén – koroktól és változó viszonyoktól függetlenül – egyenesen stratégiai fontosságának felismerését is jelzik. Anélkül, hogy a tárgyba jobban belemélyednénk, joggal tarthatjuk az ezek körül kialakult építő diskurzust a Helikonok egyik értékes hozadékának. Nem beszélve arról, hogy voltaképpen a helikoni körben is egy – ha nem is akként szervezett és felépített – irodalmi-művészeti társaságot láthatunk, a kisantológiák pedig – noha éves megjelenésűek – folyóiratként strukturáltak, hiszen szépirodalmi, elemző-értelmező, társművészeti szövegek és olykor illusztrációk egyként helyet kaptak bennük, így akár Fonyód folyóiratának is tekinthetők. Mögöttük Simon Ottó szervezői és Laczkó András szerkesztői elhivatottsága, érdemei jól érezhetők. Ahogyan az újabb és újabb költők (köztük a fiatalabb nemzedékhez tartozó somogyiak, dunántúliak) bevonzásában, a témák legavatottabb és -illetékesebb ismerői megtalálásában is ott kell látnunk a többi alapító, elsősorban a kiterjedt kapcsolatrendszere és nesztori tekintélye okán is Takáts Gyula és a Magyar Írószövetség alelnöki tisztségét betöltő és a Kortárs folyóirat szerkesztőjeként is agilis Fodor András, a műfordítók fellelésében és megszólításában pedig Papp Árpád és Somlyó György tevékeny jelenlétét. Közös gondolkodásuk és cselekvésük eredményeként és persze a helyi önkormányzati-intézményi támogatásnak köszönhetően a közel két és fél évtized alatt egy olyan tágabb, Fonyód szellemi rangját is megemelő, másrészt a város jó hírét messze vivő helikoni közösség alakult ki, amelynek – hogy csak néhányukat említsem – Lator László, Ágh István, Tornai József, Nagy Gáspár és Mezey Katalin költők, Domokos Mátyás, Vekerdi László, Monostori Imre és Márkus Béla irodalomtörténészek, Nino Nikolov és Marin Georgiev bolgár műfordítók vagy Würtz Ádám grafikusművész egyaránt tagjai voltak, míg a vármegyei otthonosságúak-illetékességűek közül például Oláh János, Kerék Imre, Veress Miklós és Tüskés Tibor neveit sorolhatjuk. Noha Fodor András halálával és a szervezők idősödésével abbamaradtak a rendezvények, a még szerencsére köztünk lévő tanúk emlékezete, az 1985-től megjelent húsz kisantológia, a gimnáziumi emléktábla és a tavalyi évben a Helikonok történetét diplomadolgozatban megíró Locker Barnabáshoz hasonló érdeklődők lelkesedése nem hagyták kihunyni lángjukat. Ezért tartottuk különösen fontosnak, hogy ne csak őrizzük, de újra fel is szítsuk ezt a tüzet, átvéve és lehetőségeink szerint tovább gazdagítva a nagy elődök által létrehozott szellemi örökséget. A korábbi sikertelen próbálkozások után mindannyiunk számára nagy öröm, hogy ezt ma megtehetjük, köszönet érte Erdei Barnabás polgármester úrnak és a támogató önkormányzatnak, a művelődési ház és a gimnázium vezetésének és munkatársainak és Tomaji Attilának, az újraindítás fáradhatatlan ösztönzőjének.

A legfontosabb céljaink nem változtak. Szeretnénk, hogy a Helikon újra olyan kiszámítható, éves rendszerességgel megrendezett program legyen, amelyre büszke a város, büszkék az itt élők és számítanak a térségbeli és esetleg messzebbről idelátogató érdeklődők. Szeretnénk újra olyan fonyódikummá, kulturális márkanévvé tenni, amely visszaadja a város korábbi irodalmi életbéli státuszát, megerősíti kulturális pozícióit, a déli parton és Somogyon túlmenően is. Ugyanakkor jeles elődeink között voltak, akik azt a szép álmot célozták meg, hogy Fonyód a Helikonnal is, Keszthelyhez és Balatonfüredhez mérhető nagy balatoni kultúrbástya legyen. Ez álomnak valóban szép, de nem lehet reális célkitűzés, Fonyód és a Helikon lehetőségei semmilyen tekintetben nem közelítik meg a két többszörösen nagyobb lakosságszámú és költségvetésű városét, sem velük, sem az állami fenntartású Festetics Kastéllyal semmilyen tekintetben nem tudunk és nem is akarunk versenyezni. A kultúra és benne az irodalom amúgy sem 100 méteres síkfutás, nem a másik legyőzése, hanem saját értékeink felmutatása, a saját kereteink közötti legjobb teljesítmény elérése a cél. Amikor újra Helikonban gondolkodunk, elsősorban Fonyód, a város előrejutása érdekében gondolkodunk és tervezünk, másokkal, más települések intézményeivel, szervezeteivel – így természetesen és magától értetődő módon a kaposvári vármegyei könyvtárral, levéltárral, múzeummal, a Somogy szerkesztőségével, vagy a Takáts Gyula Irodalmi Alapítvánnyal – együttműködést és nem összehasonlítási lehetőséget, eleve előnytelen versenyt keresve. Ennek megfelelően sem most, sem a jövőben, semmilyen módon nem kívánjuk összemérni a Helikont más, hasonló profilú rendezvényekkel, a Berzsenyi Helikonnal vagy a Csokonai Társaság tanulmányi napjaival sem, nem akarunk tekintélyekkel pókerezni, amikor az előadóinkat kiválasztjuk és az sem érdekes, hol van több résztvevő. Ellenben nagyon szívesen látjuk az ottani szervező egyesületek képviselőit itt és a közös gondolkodás és együttműködés minden módjára és formájára nyitottak vagyunk, akár a Berzsenyi, akár a Csokonai Társasággal, akár más irodalmi-kulturális egyesületekkel. Annál inkább, mert a működésük kérdései, sikereik és gondjaik – ahogy említettem – már a korábbi Fonyódi Helikonokon is fontos témaként szolgáltak. A legerősebb kapcsok azonban természetesen ide kötnek bennünket, hiszem és vallom, hogy a Fonyódi Helikon csakis három lábon állva lehet sikeres, ez a három láb pedig a támogató önkormányzat, a szervező és otthont adó művelődési ház és könyvtár és akik miatt a rendezvény született és akiket törekvéseivel főként szolgálni kíván, a gimnázium. Ez a három láb biztosítja a rendezvény biztonságát, otthonosságát és illetékességét, ha bármelyik kiesik vagy akár megbillen, vele a biztonság, az otthonosság vagy az illetékesség is eltűnik és meg lehet ugyan szervezni a Helikont, de felesleges. Bízom benne, hogy a három láb együttese sokáig biztosítja a rendezvény stabilitását. Emellett természetesen minden itt és a térségben működő más önkormányzat, intézmény, szervezet, itt élő polgár nyitott kapukra talál nálunk, szívesen és szeretettel fogadjuk segítségüket, építő javaslataikat, jobbító szándékú tanácsaikat. Az első új helikoni alkalom és a kiforrás időszaka – úgy vélem – mindezeket szükségessé is teszi.

A programot illetően: elődeink munkáját szeretnénk folytatni, ami önmagában is nagy, ám rendkívül megtisztelő, szép feladat. Az általuk felépített, ránk, maiakra örökített szellemi hagyomány része a Helikonok struktúrája is. Ez tulajdonképpen négy elemből áll: egy kortárs irodalmiból, emlékezzünk, ők is költőtalálkozóval, felolvasásokkal kezdték 1981-ben; a második az adott tematikához és/vagy kerek-félkerek évfordulókhoz kötődő előadások sora; a harmadik a társművészetek bevonzása, ahogy ők nevezték: a „múzsák testvérisége” jegyében; a negyedik pedig az ezeknek maradandóságot, múlhatatlanságot is biztosító kiadvány, a kisantológia összeállítása és megjelentetése. A mi teendőink annyiban bővültek, hogy az évfordulók között a város, a Helikonok és a klasszikus, főként somogyi kapcsolódású íróké mellett – hiszen már egyikük sincs köztünk – az alapító atyák, az emléktáblán szereplő Takáts Gyula, Fodor András, Bertók László, Csoóri Sándor, Papp Árpád, Laczkó András és Simon Ottó jubileumairól is erkölcsi és szakmai kötelességünk megemlékezni. A négy elem közül az idei, első alkalom – e tekintetben az indulástól eltérően – az előadásoké, két, illetve három évfordulóhoz illeszkedve, hiszen idén emlékezünk Berzsenyi Dániel születésének 250. (és halálának 190.), valamint Takáts Gyula születésének 115. évfordulóira, amelyek természetszerűen kínálták témaként magukat. A „múzsák testvériségének” jegyében történő terjeszkedést, például kiállítások megvalósítását korábban – amint Takáts Gyula írta – az tette könnyedén lehetővé, hogy sok képzőművész, különösen festő nyaralt és dolgozott akkoriban Bélatelepen, akiket „fonyódi iskolaként” is emlegettek. Mi az ilyen irányú bővülésnek mindenképp engednénk még időt, ahogy – elődeinkhez hasonlóan, hiszen csak 1985-ben kezdték el – a kisantológia-sorozat folytatásának is, azonban a kortárs irodalmat mindenképp szeretnénk, akár egy hasonló őszi alkalommal és jövőre a márciusi találkozók részeként, bevonni. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a fonyódiak és a térségben élők, különösen az ifjabb nemzedék tagjai találkozzanak jeles kortárs írókkal, szerkesztőkkel, közülük pedig – a Helikonokra – minél többen jöjjenek el ide, Fonyódra. Ez megint csak a hagyomány folytatását jelenti. Ám felolvasások helyett, ami érdekesebb, interaktívabb, rövidebb könyvbemutatókat gondolnék el (ahogyan ez a győri könyvszalonon vagy a Magyar Művészeti Akadémia estjein történik), három-négy szerző meghívását újabb könyvével és egy lapszerkesztőét az adott folyóirattal. Szerencsére bőven tudunk választani. Illetve megfontolásra érdemesnek tartom még Takáts Gyula felvetését, a keszthelyi, Festetics-féle Helikonok mintájára történő faültetésről, azzal a különbséggel, hogy nem egy-egy író, hanem az aktuális évi helikoni találkozás emlékére ültethetnénk esetleg – a résztvevők közösen – évente egy-egy emlékfát.

Végül röviden az elkövetkező programról. Az idei előadásokat két blokkba osztottuk, mindkét alkotó életművével, azok szegmenseivel is három-három előadás foglalkozik, amelyek megtartására a Berzsenyi-, illetve Takáts Gyula-œuvre-ök jó ismerőit, kutatóit kértük fel. Ezt a gyakorlatot a későbbiekben is meg akarjuk őrizni, olyan módon, hogy a szervezők kivételével mindig új és új előadók szerepeljenek, így nemcsak az esetleges sértődéseket előzzük meg (hiszen máris rengeteg név merült fel és a lehetőségeink végesek, mindenkit egyszerre nem lehet meghívni), hanem az érdeklődők is újabb és újabb személyekkel találkoznak, más-más előadói stílussal szembesülhetnek, ismeretanyaggal gyarapodhatnak és ami legalább ilyen fontos, egyre bővül és bővül a helikoni közösség köre. Ebben a tekintetben szimbolikus, hogy Németh István Péter korábban is előadó volt, így az ő felkérése a folytatólagosság helyett a folytonosság iránti elkötelezettségünkről is tanúskodik.

Megköszönve az idei Helikont Erdei Barnabás polgármester úrnak, az önkormányzatnak, Gacs Nóra igazgató asszonynak, a művelődési ház és könyvtár, valamint a gimnázium minden érintett munkatársának, tanárának, szervezőtársaimnak, a diákoknak és minden érdeklőnek, azt kívánom, hogy töltsünk együtt egy kellemes és hasznos napot, éljen sokáig a Fonyódi Helikon és hosszú évek múltán is legyünk nagyon-nagyon büszkék rá, hogy az újraindulásnak és a jelenlegi, irodalomtörténeti súlyú és jelentőségű alkalomnak részesei lehettünk. Mindannyiunknak értékes, szép találkozót kívánok!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

*(Az első Fonyódi Helikon 1981. március 20-i 45. évfordulóján, a rendezvénysorozat újraindítása alkalmából a fonyódi művelődési házban tartott tanácskozás nyitóelőadásának szerkesztett változata.)

Helikoni emléktábla (Fotó: Varga István)