Boldogság volt osztályrészem,
és nem gondoltam arra:
vajon ezt a beton eget
milyenféle kéz tartja.
Lábam alatt lengő páfrány,
gyantám mézszínű szurok,
nőttem én már ezer évet,
tovább nőni nem tudok.
Társaimmal együtt éltem,
amíg erőmből maradt:
darazsaknak adtam otthont,
altattam a madarat.
Gyakran fürkésztem az eget,
most engem az ég figyel.
Tegnap fűrész berregett fel,
nem tudtam, hogy félni kell.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2018)
