Barátaim, fölöttébb szomjazom,
kietlen minden oldalam, partom,
senki nem paskol, nem szeli habom,
süket és vak vagyok, unatkozom.
Hol vagytok, önfeledt lubickolók,
kikapcsolódni jött ruganyosok,
izmukra büszke, erős sportolók,
magukat karbantartó korosok?
Nem locsog edzés előtt vagy után
kamaszhad, sem gyermek Apa nyakán,
nem fényesedik minden hossz után
a kimért idő szívek ablakán.
És közben tüdőm fújtat és zihál,
sok életképtelen vírus zabál,
egész világom már tótágast áll,
merre bujdosik, ki rendet csinál?
Nincs edzés, sem füttyös ováció,
gyógyulni nem jön agg, sem totyogó,
versenyez velünk a kórokozó,
feszített tükröm semmirevaló…
Mogorva csőszeim unják maguk,
a bizalomnak most aztán caput,
de álarc nélkül, csak szórjunk hamut:
ha feltámadunk, ők nyitnak kaput.
