wattamány, pócsmegyer,
húsz február huszonegy,
péntek, megtalálom
a rímeket, pedig nem
keresem őket, verset írni
nem egyszerű arról, ami
nem létezik, azt hiszem,
már távolodom
mindentől és mindenkitől,
nyílegyenes labirintus,
ezt a sort is mástól
loptam, meg kell ölni
a félelmet,
mert már csak a szó
létezik, minden egyéb
lusta jelző,
hallgatás partján a csönd
wettemény, pócsmegyer, húsz
február huszonkettő,
szombat, a néma szüzek
kolostora harsog még
a hallgatástól,
a csönd öntözi
széleit, szárba szökken
a szótlan ima,
az elmúlás örök
wezúvi, pócsmegyer, húsz feb-
ruár huszonhárom, vasárnap,
szép ez a ház is egyébként,
mondja a férfi a nőnek,
nem fiatal már, negyven-
kettő lesz januárban,
színház és mozi vár ránk,
ettől szép ez a szombat,
mégse beszél türelemről,
dühtől ráncos a homlok,
hexametert ír, kócos
vágyak rejtik a rejtélyt
wjamanti, pócsmegyer, húsz
február huszonnégy, hétfő,
minden szó fölösleges,
ez is, a versnek teste van,
legyen, azzal kezdődött
a dolog, hogy a teremtés
előtti csönd hallgatott,
hallhatatlan a hallgatás,
a lélek árnyéka ez,
ujjaim vérző verssorok
Illusztráció: Solitudo (Alphonse Osbert-rel)
