Viaduktokról
zúduló könnycseppek nem
látják az Eget.
Fénytelen élet,
búcsúcsókot sosem hajt.
Szoborárván rí.
Verbalizálom
az irgalmatlan frázist:
nincs többé Lányom.
Könyvszerelmen túl,
csosszan a lélek is, mert
gyászol egy betű.
Előszó híján
a teremtő is zokog.
Pihen az ÉN-TÉR.
Vonattemetők
elterelt pályáin túl
siklik a bonckés.
Dobban a lüktet
lüktet a dobban gyászol
az elhagyott láng.
Savas a szájíz
vastag porréteg gyomor
nagyokat reccsen.
Két vaksötét fény
undorodva cikázik
a fényes mennyben.
Meghurkolt kötél
lélegzetfájó álma
fejfa-merevség.
Illusztráció: Fülöp Péter fényképfelvétele (2013)
