É. Tóth Judit: Betondzsungelek és térkőmezők
Haikuban kéne
a természetről írni,
de ez nem tájvers –
legalábbis nem
klasszikus értelemben.
A természetet
városnak hívják –
modern felfogás szerint.
A zöld tereket
szabályozni kell.
A fű nem nőhet nagyra,
más növényeknek
meghatározott
helye van, amelyeket
betondzsungelek
és térkőmezők
ölelnek körül. Szmog száll
a fákra, korom
festi sötétre
a házak falait, mint
a fakéreg, nő
és keményedik.
A kövön cipő kopog,
autó gurul,
olajfolt szárad.
Eső ritkán áztatja,
szemétben fürdik,
bűze messze száll,
orrunk már rég megszokta.
Az autóktól
régóta nincs csend.
A madarak dalait
senki nem hallja,
száműzték őket
a természetnek hívott
zöld parcellákba.
A betondzsungel
szürke falai között
szobanövények
helyettesítik
a fákat szűk kaspókban.
A sarkokban pók,
a szobában légy
és bűzölgő poloska,
a terasz üres.
A térkövek közt
néhány szál fű, levágják.
A hőség nőhet,
a fűnek tilos.
A város tovább épül,
az ember büszke,
mert a természet
minden négyzetméterét
uralni tudja.
Ez nem egy tájvers,
hanem egy friss látlelet.
Beteg a flóra
és a fauna,
beteg a város, a Föld,
az egész bolygó.
Van-e még gyógymód? –
kérdezed, ha rád tör a
klímaszorongás
a betondzsungel
falai közt, légkondis
lakásban. Van még? –
kérdezed újra,
ha a szobanövényed
kiszáradt. Van még? –
kérded, ha látod
szelektív kukák mellett
más bútorait.
Van még? – kérdezed
újra és újra, mert nem
válaszol senki.
Nem felel senki,
de mit is mondhatnának,
ha ők sem tudják?
É. Tóth Judit a 2023-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: ’Human DK’ by Paula Rosa
Ezek is érdekelhetik!
Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei) →
Turbók Attila: Belső terek lázadása →
B. Tóth Klára: Lajos királ imája →
